Utat Mutat

Just another WordPress site

Bangkok / építészet / közlekedés / múzeum / Thaiföld

Arannyal s égi kékkel – építészet és várostervezés thai módra. A következő fejezet, amelyben hőseink többször is sikertelenül látogatják meg célpontjukat

Egyik legmeglepőbb dolog, amihez hozzá kellett szoknunk Bangkokban, az a kaotikus építészete volt. Az eget visszatürköző üvegborítású felhőkarcolók és a fa-beton-nájlon építkezési maradékokból összetákolt viskók itt nyilvánvalóan összeférnek egymással, és semmi ellentmondást vagy presztízsvesztést nem látnak abban sem, hogy a gépfegyverrel őrzött királyi épületek falainak aljában a népesség legalja gyékényeiről kacatokat áruljon, egyen, aludjon, életét élje.

A másik nehezen megemészthető tény, hogy Bangkok egy kemény, nyüzsgő, frusztráló város, mely saját belső törvényeit önkényesen alkalmazza kénye-kedve szerint, és nem túl előzékeny a miatta ideutazó turista iránt. Ugyanakkor mégis nagylelkű. Az információid és általános tapasztalataid alapján felépített elvárásaidat brutálisan lerombolja, de aztán önként megajándékoz egy váratlan élménnyel, csendben megbúvó szépséggel.

IMG_6009  IMG_6032

Így jártunk a híres látnivalókkal is. Mivel minden útikönyvben első helyen szerepel, ahogy egy kicsit kipihentük magunat, és már kicsit beleszoktunk a város életébe, felkerekedtünk, hogy megnézzük a Grand Palace-t, vagyis a Nagy(szerű) Palotát. Első alkalommal elmetróztunk (ez a kifejezés jön a legkönnyebben az élmény leírására, még ha a föld fölött is utaztunk a metrószerű vonaton) a skytrainen a Chao Phraya folyóig, ahonnan menetrendszerűen közlekedő hajóba ültünk.

A Chao Phraya a valamikori Bangkok legfontosabb kereskedelmi útvonala volt, annak a városnak, amelyet kacskaringós csatornái miatt Kelet Velencéjének is neveztek. Idegenvezetőnk kihangosított, de akcentusa miatt szinte teljesen érthetetlen kommentárja által kísérve jellegzetes látvány tárult szemünk elé. Törékeny, régi cölöpökre épített faházak és modern burkolatú többtízemeletes luxushotelek váltogatták egymást, gyönyörűen faragott és renovált, kétszáz éves antik hajók és színes csónakok teherautómotorral feltúrbózva; ronda, lebobbant, utilitáriánus betonépületek és szokatlan stílusú templomok a világ minden nagyobb vallását képviselve.

IMG_6117  IMG_6119

Egy magas, fehér, harang alakú templomban felismerni véltem a Wat Arunt, a Hajnal Templomát, de nemsokára kiderült, hogy az egészen más: a khmér építészet remeke tetőtől talpig kőből épült valamikor a 18. században. Ez utóbbi sokkal romantikusabb, vadregényesebb, mint modern, szikár társa, díszítése pedig a régi kínai kereskedelmi hajók alján levő nehezékként használt csempedarabokból készült. Belengi egyfajta misztikus hangulat, talán, mert ennek az alkotói még hittek benne, hogy tettükkel a transzcendenst hozzák közelebb hozzánk, míg a Wat Prayun Wongsawat létrehozói már csak építési vállalkozók voltak.  Fel is másztunk a tetejére a tűző napon, és íme gyönyörű kilátással hálálta meg kitartásunkat, és a keskeny, magas lépcsőfokokon bizonyított bátorságunkat.

Na de, vissza a Nagy Palotához – gondoltuk. Első látásra szintén összetévesztettük keresett célpontunkat egy arannyal fedett többsíkú vörös tetejű csodával, és amikor kiderült, hogy ez csak a Wat Pho, amely a legnagyobb fekvő Buddhát tartalmazza, elhatároztuk, hogy mégis meglátogatjuk.

IMG_6098  IMG_6079

Érdekes látvány egy ilyen buddhista templom. Először is a helyiek ragaszkodnak hozzá, hogy ez a különböző stílusú és funkciójú épületkomplexum mind egy templom. Mindegyik építménynek megvan a saját szerepe és kanokikus architektúrája, egyesek szentebbek, mint társaik – itt le kell húzni a cipőt bemenetelkor, másokba be sem lehet menni: vagy mert nincs is belseje, vagy mert a laikusok számára zárt, és csak a szerzetesek használhatják. Vannak kővel és csempével borított magas, harang alakú oszlopok, fehér falú és élénkpiros, arannyal szegélyezett csarnokok, ijesztő emberalakú őrszobrok és csillogó, aranyozott Buddha-szobrok. Ez a fajta eklektika megosztja az emberek tetszését. A sok arany és piros keveréke nekem például a kínai termékeket juttatja eszembe, amelyek a nyugatiak számára nem épp a visszafogott dizájnukról híresek. Az pedig, hogy minek kell féltucat, sőt sokszor több tucat teljesen ugyanolyan Buddha-szobrot egymás mellé tenni, szintén talány számomra.

IMG_6040  IMG_6057

Ennek ellenére átérezhető a hely spiritualitása, és évszázados szellemisége magával ragad. Vagy itt már a Wat Phra Kaeora gondoltam? A Nagy Palota mellett levő, a Smaragd Buddháról híres templomegyüttes ugyanis szintén változatos és gyönyörű, de bejutni már korántsem olyan könnyű, mint gondoltuk.

Felvértezve tehát Buddha türelmével és két ingyen palack vízzel, elindultunk végre utunk igazi célpontjához. A Nagy Palota fehér falkerítése pont az átellenben volt, azt a téves elképzelést keltve a gyanútlan látogatóban, hogy vágya nemsokára teljesül. De hogy bejuthassunk, ahhoz meg kellett kerülnünk az egész komplexumot, mert csak egyetlen hivatalos bejárat van.

IMG_6059  IMG_6074

Ez a párszáz méter fárasztóbbnak bizonyult egész addigi utunknál, mivel, hogy elkerüljük a tűző déli napsütést, az út másik felén kellett menjünk az árnyas fák és az alattuk terpeszkedő utcai árusok között.

Minden egyes alkalommal irritátan csodálkozunk rá, hogy az utca egy mennyire liberális közeg. Hogyan olvad össze a legszegényebb néprétegek nyilvánvalóan hosszútávra berendezkedett zsibvására a hivatalos, reprezentatív helyszínek fényével, és milyen logika készteti arra az épület vezetőit, hogy hangosbemondón (kivételesen tökéletes angolsággal) kihírdesse, ha valakit azzal áltatnak, hogy nincs nyitva a hely, ne higgyen neki, mert csak félre akarják vezetni – de ne tegyen semmit ezen élősködők ellen. Hogy miért oly fontos a hosszúnadrág és fedett váll a falakon belül, ha előtte pár méterrel szennyes, hajléktalankinézetű söpredék egyértelműen nem mutat hasonló tiszteletet.

Mindjárt magyarázatot kap kirohanásom a hosszúnadrág ellen, ugyanis ahogy nagy nehezen megérkeztünk a bejárathoz, már többen is mutogattak Szabira mondván, hogy “no shorts”, kedvesen ajánlván, hogy segítenek majd hosszúnadrágot szereznünk. Belépve kiderült, valóban nem fognak így beengedni, de kölcsönözhetünk bizonyos pénz letétbe helyezése után valami hosszúszárú ruhadarabot, de csak pontos pénzt fogadnak el, kártyát meg nem. Egy gyors fejszámolás bebizonyította, hogy ha sikerülis is valakit meggyőzni, váltsa fel az ezresünket (ami már önmagában is kemény feltétel), letesszük a pénzt, az uram pedig felveszi a hosszúnadrágot a 35 fokos melegben, a palotába akkor sem jutunk be, ugyanis ezzel az utolsó készpénzünket adjuk oda, belépődíjra pedig nem jutja már (bankkártya meg nem opció – mint kiderült – legtöbb helyen Bangkokban).

Ígytehát dohogva, értetlenkedve és teljesen felfőve a nagy melegben hazaindultunk. De ezzel még nem adtuk fel, így folytatása következik.

Leave A Comment