Utat Mutat

Just another WordPress site

Posts tagged Törökország

ételek / Isztambul / templom / Törökország

Vasárnap délelőtt a Galata-hídon, a női hatalmat megörökítő Új Mecsetben, valamint még egy bazár

Amint elindultunk visszafelé a Dolmabahce palotában tett látogatásunk után, jöttünk csak rá igazán, milyen nap is van. Hiszen a turistának minden nap hétvége, s nekünk, kik utolsó napunkat töltöttük ezen a varázslatos helyen, igazi vasárnapi érzésünk volt. Az, amikor az ember még élvezi a hétvége lehetőségekkel teli nyitottságát, pihentető izgalmát, de már a másnapi, hétfői rutin árnyéka kezd rávetülni a napra.

Ebben az esetben viszont a mi turista-időérzékelésünk és a naptári nap egybeesett. Miközben mi gyalog lépegettünk vissza az óvárosba, a helyi lakosok valószínűleg hasonló gondolatok által hajtva kezdtek megjelenni az utcán, kiélvezni a vasárnap céltalan szabadságát, a ragyogó meleg időt és a mindennapjaiknak háttérfüggönyt nyújtó csodálatos történelmi várost.

IMG_3988 IMG_3999

A járdán még nem volt egyértelmű, ki a turista, és ki a lokálpatrióta, de a hídra érve tisztán kettévált a két kategória: amíg a turisták csupán a rajongók távoli csodálatával fotózgatták, addig a helyiek birtokukba vették a várost. A Galata-híd ugyanis tele volt halászokkal. A kék ég és szürkéskék víz hátteréből három generáció emelkedett ki halászbotokat tartva, etetésre készen és csalinak használt csomagokat árulva, csevegve, bizniszelve, üdvözölve újra látott barátaikat. Rendesen fel voltak készülve a kapásra, az újrahasznosított műanyag vedrek néhol már tele is voltak vízbe tett, lubickoló halakkal, míg mások csalit csereberéltek, vagy épp eladták a plasztik poharakba kimért fogást.

Be voltak rendezkedve a hídra, összecsukhatós székekkel, különböző tartalmú szatyrokkal, zacskókkal, felismerhetetlen funkciójú halásztárgyakkal vették magukat körül. Nem először csinálták, sőt, a nyugalom és természetesség alapján amivel mindezt végezték, akár évszázadokon át gyakorolhatták ezt a közösségi „hobbit”. Relaxáló, szabadtéri, szociális és még ebédet is tesz az asztalra. Egészen hasznos időtöltés!

IMG_4002 IMG_3997

Dél felé közeledve fél szemmel a már megszokott pereces utcai árusokat kerestük, noha a kétségbeesésbe tudtak kergeti a mindig elsőként feltett „where you from?” kérdésükkel. Miért fontos ez – dohogtunk magunk között –, ez alapján fogják az árat meghatározni? Vagy csupán statisztikát készítenek vásárlóikról a fejükben? Netán egy általunk fel nem fogott udvariassági frázis áldozatai vagyunk? Többször megfogadtuk, hogy valami egész extrém választ fogunk adni nekik legközelebb, melyek közt a populáris kultúra olyan képzeletbeli helyei is szerepeltek, mint Mordor vagy Középfölde, de mindezt persze elfeledtük az első adandó alkalommal, és csak mérgesen morogtunk valamit helyette.

Pereces kocsit nem láttunk, de egyszer csak egy utcai árus standja mögött helyben sütött halas szendvicset vettünk észre. A Subway archaikus változataként egy darab bagettbe zöldsaláta és kitűnően fűszerezett zöldségek közé jó darab sült halat tettek, mely egészében ehető volt, egy szem szálka nélkül. És sokkal egészségesebbnek tűnt a szokásos, és szintén innen eredő arabkenyérbe töltött kebaboknál. (A fotókat ezúttal útitársunknak, Csabinak köszönhetjük.)

DSC_0707 DSC_0708

Az amszterdami pácolt nyers heringes szendvics után kissé vonakodva ugyan, de vettünk páronként egy-egy adag halas szendvicset. Félelmeink viszont teljesen alaptalanok voltak, a szendvics egyszerűen kiváló volt. A zöldség, a fűszerezés, a sült hal mind nagyszerűen talált, úgyhogy gyorsan felzabáltuk, bízva abban, hogy a híd végéig még sok ilyen bódécskával találkozunk. Sajnos ebben tévedtünk, és az étvágyunkat csupán meghozó, de nem csillapító halas szendvics azóta is az időnként megkívánt isztambuli kedvenc ételeink közé tartozik.

A híd viszont nemcsak a halászok látványa miatt volt egyedi. A széles, autós, villamosos és gyalogos forgalmat is kiszolgáló út csupán a híd felső részét foglalta el, alatta ugyanis boltokkal volt tele. Átnézve pedig a túloldalra, különböző színű és nagyságú kupolák emelkedtek ki az egymás hátára épített, évezredes városrész műemlékei közül. Modern jachtok, színes kupolával vagy sátortetővel díszített sétahajók várták a még több vízi gyönyörködésre vágyó turistákat, viszont nekünk erre már nem volt időnk. Úgyhogy besétáltunk a híd végén álló Új Mecsetbe.

IMG_4006 IMG_2638

Az Eminönü rakparton álló Új mecset (Yeni Cami) eredetileg egy sokkal sejtetőbb névvel rendelkezett: a Valide Sultan, vagyis az anyakirálynő mecsetjeként emléket állított annak a kornak, amit csupán a nők szultánátusának titulálnak, mivel ekkor volt a legnagyobb hatalmuk a kiskorú fiaik helyett uralkodó anya-szultánoknak, vagy a férjeik befolyásolásán keresztül uralkodó szultán-feleségeknek. Mindez (Dicsőséges) Szulejmán szultán ambiciózus szeretőjével kezdődött, ugyanis Roxelana volt az első, aki Hürrem szultán néven hivatalos hitvese lett urának. A Bazilika ciszterna mellett elhelyezkedő Roxelana fürdő is őt örökíti meg, de az ő életéről és a hárem intrikáiról szól a nagysikerű török történelmi szappanopera is, a Szulejmán (Magnificent Century).

Kívülről a mecset nagyon hasonlított a Kék mecset architektúrájára, de belépve egész más érzés fogott el. Stílusosan a hölgyek hatalmának eme monumentumába csupán mi ketten a barátnőmmel mentünk be, mialatt társaságunk férfi tagjai kint maradtak az udvaron fotózni és traccsolni. Cipő le, kendő fel, kis enyhe lökdösődés, és már bent is voltunk. A magas boltíves kupola itt is filigrán díszítésű iznik csempével dekorált, de valahogy itt több volt a hívő, mint a turista, s ez megérződött a templom hangulatán is.

IMG_2643 IMG_2644

Volt aki elmélyülten térdepelt a szőnyegen, volt aki törökülésben halkan beszélgetett, mások épp ki- vagy bementek. Még a templomba járásnak is olyan ünnepi, vasárnapi, Úrnapja hangulata volt. Kicsi koromra emlékeztetett, amikor egy-egy derűs tavaszi napon, pünkösdön például, ünneplőbe öltözve az egész család elment a templomba, majd utána a ragyogó napsütésben hazagyalogoltunk beszélgetve, nézegetve a megszépült, lelassult várost, hogy otthon az ünnepi ebéd, a húsleves és sült hús ígérete várjon. S noha ez egy keresztény vasárnap emléke, biztos vagyok benne, hogy a muzulmán világban is van ennek az érzésnek, nosztalgiának megfelelője.

A vasárnapi ebédtől viszont még messze álltunk, úgyhogy beléptünk a közelben levő Fűszerbazárba (Egyiptomi bazárnak is nevezik, mivel az egyiptomi árukra kivetett adóból épült). Első pillanatra egyértelmű volt, hogy a törököknél ugyanolyan kötelező hétvégi tevékenység a vásárlás, mint nálunk. S noha az árakat nézve kezdtük gyanítani, hogy ez a központi helyen álló bazár nem az átlagos törökök bevásárlóhelye, látványként így is elsőrangú volt.

IMG_4028 IMG_4040

Érdekesnek találtuk, hogy míg két nappal azelőtt, de vacsora után inkább dísztárgyakat, lakberendezési eszközöket, csecsebecséket bámultunk és fotóztunk, most, ebédről fantáziálva, kizárólag a fűszerek és édességek ragadták meg a tekintetünket. A változatos névvel rendelkező, áttetsző, színes török édesség (törökméz, lokum, rahát) milliónyi típusa tette gyomrunk korgását még elviselhetetlenebbé, míg végül vettünk pár csomaggal szuvenírnek, és csak úgy nyalánkságnak, magunknak, egyet a vöröses, édességét elnyomó szárított ribizlivel borított verzióból. Isteni volt.

építészet / Isztambul / múzeum / ókori Római Birodalom / templom / Törökország

Az Hagia Sophia és az Elsüllyedt Palota mint emlékek egy letűnt civilizációról

Teljesen más történetet mesél az Hagia Sophia. Hosszú időn át a világ legnagyobb temploma volt, s máig ámulattal tölti el minden látogatóját. De engem nem csupán méretei, gyönyörű arany mozaikjai, valamint sejtelmes világítást nyújtó csillárjai bűvöltek el, hanem megérintett a letűnt civilizáció fájdalmas nosztalgiája is, amelyet megidéz. Valamikor a Római Birodalom legnagyszerűbb ékessége – ma csupán emlék, emlékeztető, memento mori.

IMG_3677 IMG_3691

Noha a legtöbb várost a fejlődésébe vetett hittel építik, nem sok olyan lehet, amelyet kifejezetten azzal a szándékkal hoztak létre, hogy egy birodalom fővárosa legyen. Hány városnak nevezhetjük meg napra pontosan az alapítási dátumát? Habár már a jégkorszak vége óta folyamatosan laktak a nagyszerű természeti adottsággal rendelkező területen, magát Konstantinápolyt, az Új Rómát, 330. május 11-én adta át I. Constantinus római császár. S ha a várost a világ legszebb és legfejlettebb városának nevezték, az Hagia Sophia ennek is a gyöngyszeme volt.

Az előző templomokra épített bazilika korának mérnöki vívmánya volt. Óriási kupoláját látszólag semmi nem támasztja alá, s a falak tetején levő ablakok még inkább a súlytalanság illúzióját keltik. Tízezer ember öt év alatt építette fel, adatok, amelyek újabb rekordot döntöttek. S annak ellenére, hogy számtalan természeti (és emberi) csapás fenyegette, s kupolája néhányszor be is omlott, máig azon kevés remekművek egyike, amelyik a Bizánci Birodalom nagyságára emlékeztetnek.

IMG_3694 IMG_3706 Cropped

Mikor 1453-ban az icipicivé zsugorodott Kelet-Római Birodalom utolsó székhelyét is elfoglalták a törökök, rettentő méretű hadtestet és találékonyságot bevetve (lásd többek között a szárazföldön az Aranyszarv-öbölbe átvontatott flottát), a szultán egyből átalakíttatta mecsetté, s olyan hatással bírt rá, hogy a legtöbb mecset azóta is az Hagia Sophia stílusában épült. Sőt, túlszárnyalni az ezer évvel azelőtt alkotott bazilika kupoláját is csak jelentéktelen méreteltérésekkel tudták, mint például a híres török építész, Szinán az edirnei Selimiye mecset esetén.

Körülnézve feltűnik a muzulmán török hatás az épületen: abból a korból, amikor még mecsetként, s nem múzeumként használták, ránk maradt a Korán által tiltott emberi ábrázolásokat eltakaró kerek táblácskák sora, valamint a mihráb és a minbár, melyeket máig nem tudok megkülönböztetni, de az egyik Mekka irányát mutatja (ugyanis afelé kellett forduljanak a hívők meghajlás során), míg a másik a szószék, a Topkapiból ismert csúcsos stílusú tetővel.

IMG_3724 IMG_3728

Az emeletre egy keskeny, középkori robosztusságú kőlépcsős folyosón lehetett feljutni, s onnan a kilátás, ha lehet, még szédítőbb. S noha egyik falát épp renoválták, ezért állványokkal volt bevonva, megpróbáltuk nem szívünkre venni a képek és látvány ilyenfajta kompromittálását. Hiszen fent is izgalmas kincseket ígért az útikönyv.

Körbemenve rá is találtunk azokra az arany mozaikokra, amelyek a mintáját szolgáltatták a hazánkban található, és valószínűleg az egész görögkeleti, ortodox világ oltárképeinek és ikonjainak: Jézus Szűz Máriával és Keresztelő Szent Jánossal, oly illusztris társaságban, mint II. Komnénusz János császár és Irén császárné, illetve IX. Constantinus császár és Zoe császárné. Az untig ismert stílus kissé csökkentette értéküket szemünkben, de azért el kell ismerni, hogy az eredetit látni mégis kellemes tudat.

IMG_3739 IMG_3740

Ámulva és a látvánnyal telítve léptünk ki a templom/múzeumból, ezért úgy gondoltuk, nem sok értelme lenne egyből a szemben álló Kék Mecsetbe bemenni, illetve meg is éheztünk – ennyi kulturálódás alatt. Így tehát beálltunk a sorba, amely az izgalmas, Elsüllyedt Palota nevet viselő látványossághoz vezetett – közben meg bekaptunk egy-egy főtt kukoricát vagy perecet.

A Bazilika Ciszterna valóban úgy néz ki, mint egy földalatti palota a több mint 300 szépen kifaragott, többségében korinthoszi oszlopfővel ékesített oszlopával, s ez annyira meglepő látvány, hogy az egyik legnépszerűbb turistalátványossággá nőtte ki magát az utóbbi években. Valamikor földalatti víztározó lehetett, egyike a több száznak, amely tiszta vízzel látta el a metropolist, s jócskán megnehezítette a lakosságot kiéheztetni próbáló számtalan ostromló dolgát. Hogy fénykorában, használata esetén mennyi víz lehetett benne, az csapatunkban is vita tárgyát képezte, de hogy kísérteties látvány, abban egyetértettünk.

IMG_3770 IMG_3810

Nem csoda, hogy Dan Brown Infernójában [spoiler] az utolsó jelenet helyszíne lett, alulról jövő vörös megvilágításával, ablakok és természetes fény teljes hiányával, amihez csak adódik a falakon és plafonon visszaverődő víz furcsa mintázata, valamint a szörnyetegekként pózoló nagyra nőtt halakkal – valóban a poklot idézi. A fejjel lefelé álló Medúza-fejen már nem is csodálkozunk, csak beleborzongunk: milyen titkokat rejtegethet egy ilyen sejtelmes hely!

Megálltunk a végében, a lezárt, Medúza-fejes résznél, s elgondoltuk, hogy vajon hova vezethet a nem látogatható rész – majd visszafordultunk. A furcsán visszhangzó terem, a turisták kis csoportjai, akik izgatottan fotózkodnak az oszlopok között, meg a mesterséges élőhelyüket egyáltalán nem bánó, cikázó halak mindenképp egyik legváratlanabb látnivalónkká tették a helyet. A meglepetés-faktort már nem lehetett túllicitálni, így hát visszatértünk a hagyományos célpontokhoz. Következett a Kék Mecset.

IMG_3773 IMG_3776

építészet / Isztambul / múzeum / Törökország

Topkapi Szeráj, a szultánok és háremük világa

Másnap korán keltünk, és egy elég gyenge reggeli után (melyből a felvágott kritikán aluli volt, viszont volt vékony, meleg sült zöldpaprika, újszerű és kitűnő) legyalogoltunk a Topkapi Palotához. Meglepetésünkre korszerű jegyárus gépek fogadtak a bejárat előtti kertben, és talán isteni sugallatra, a háromnapos Museum passt választottuk ki a lehetséges kombinációk közül. Hogy valóban milyen inspirációjára tettük ezt, csak akkor derült ki igazán, mikor a Topkapit megjárva megláttuk a többméteres sort az Hagia Sophia előtt, majd kártyánknak köszönhetően nyugodtan besétáltunk a másik kapun, általános irigykedő tekintetek kereszttüzében.

IMG_3529 IMG_3534

A Topkapi Szeráj, noha angolul és magyarul is palotának nevezik, eredetileg egy (kisebb) város méretű területre vonatkozik, mely négyszáz éven keresztül adott otthont a szultán családjának, udvartartásának, adminisztratív személyzetének és elit janicsár hadtestének, összesen körülbelül ötezer embernek. Az intimitást és a közönséges halandó számára tiltott belépést a háromszoros fal elég jól illusztrálja, melyen belül a helyezkednek el a különböző épületkomplexumok rendeltetésük szerint.

Érdeklődési sorrendben természetesen a hárem látogatásával kezdtük, hiszen ki ne lenne kíváncsi arra, hogyan élt a szultán elérhetetlen feleség- és kurtizántömege, mely a birodalom legszebb nőit gyűjtötte magába, kiknek egyetlen kötelességük az ingyen luxusmegélhetésért cserébe őfelsége szexuális kielégítése és szórakoztatása volt. A pikáns fáma arról persze nem szól, hogy e nőket sokszor erőszakkal rabolták el családjuktól, szerelmüktől, máskor meg jóltáplált baromfiként pénzért és befolyásért adták el őket; életük végéig kellett a szultán rendelkezésére állniuk, soha e helyet el nem hagyhatták, és ha a szultán megunta őket, nem mehettek el, nem válhattak el, hogy új életet kezdjenek, hanem örökké ott kellett maradjanak győztes riválisaik társaságában.

IMG_3555 IMG_3597

Ennek ellenére a hárem nem a gyakran asszociált dekadenciát vagy könnyű erkölcsöket juttatta eszembe, sokkal inkább a tisztaságot, a higiéniát. Lehet, hogy csak azért, mert a falat díszítő gyönyörű iznik csempét mi általában csak fürdőszobában tudtuk elképzelni (nem lévén még mecsetekben, melyeket szintén így burkolnak), viszont lehetetlen volt nem értékelni a török fürdőket és vízvezetékeket abban a korban, amikor Európában még az a felfogás uralkodott, hogy a bűz elűzi a betegségekért felelős démonokat, és még a 19. században is megszólták Sissit, a Monarchia tragikus életű magyar királynéját „túlságosan gyakori” fürdése miatt.

Ehhez a steril érzéshez talán az is hozzájárult, hogy teljesen hiányzott az otthonossá és intimmé tevő bútorzat vagy bármilyen textilnemű a szobák berendezéséből. A drága kárpitokat, díszített szőnyegeket és bársony párnákat csak képzeletünk adhatta hozzá az elegánsan burkolt termekhez, s noha angol nyelvű táblácskák néhol rövid ismertetővel próbálták bemutatni a termeket, a múzeumok fantáziát keltő tárgyai közül szinte semmi olyat nem tálaltak nekünk, amik érzékeltethették volna velünk, hogy itt nők laktak, és hogyan. 

 IMG_3560 IMG_3580

Kissé csalódottan léptünk ki a háremből, noha egyértelműen a többet tudtunk meg a ott lakók életéről a szöveges táblácskáknak köszönhetően. Azt például, hogy a leghatalmasabb asszony nem a szultánné, a szultán felesége, hanem az anyja volt, meglepve vettük tudomásul, ahogy azt is, hogy felnőtt korukig a trónörökös hercegfiúk is itt töltötték életüket, ebben az ultrafeminin környezetben, és hogy néha a nagykorú testvéreit is ide zárta a trónra lépő fiatal szultán, hogy politikai támogatottságának maximális megszerzése érdekében ne kelljen megölesse őket. Ilyen és hasonló intrikákon tűnődve értünk ki a több száz szoba alig negyedét felvonultató kötelező irányt követve.

A kültéri medence viszont egy igazi mestermű volt. Könnyű elképzelni a hajdani kék, a nyári eget visszaverő vizét, és a tengert már sosem viszontlátó mediterrán asszonyok örömmel vegyes honvágyát is, amint megmártóznak benne. Az udvart körbevevő lakosztályokban az épp aktuális favorit kéjnők éltek, kiknek ablakából már a falakon túl lehetett látni. Szabadságuk csupán karnyújtásnyira volt, a sorsuk mégis örökre megpecsételve.

IMG_3591 IMG_3593

Ebből az arany kalitkából kilépve már nem is bántuk, hogy a rengeteg szobának csupán kevés hányada került bemutatásra. A szabad levegőn viszont rájöttünk, az addig is hatalmasnak tűnő épületkomplexumnak bizony még sok bejáratlan területe vár ránk. Elsőre, mielőtt a többi terembe léptünk volna, felüdülésként leszaladtunk a Boszporusz partjára, és kibámultunk a határtalan tengeri tájra, melyet a kávéházba beépített ciprus fenyők tettek még vadregényesebbé.

Milyen lehetett a szabadsághoz szokott nomád törököknek végre letelepedni és várost építeni egyik legnagyobb ellenfelük civilizált romjain? A hegyre épített vár bizonyára nem csak stratégiai, de esztétikai szempontok miatt is került ide, elég magasra, hogy ura ráláthasson a környékre, és a tenger partjára, hogy átérezhesse tudatosan elhajított vándor lelkének a szabadba jutó, korlátlan csapongását.

  IMG_3639 IMG_3622

Az egész komplexum ugyanis furcsán emlékeztetett egy hadi táborra. Kis épületek aprócska kertek között, egy hagymakupolában végződő királyi terem itt, egy lapos tetejű vagy épp oszlopokon nyugvó pavilon ott, labirintusszerű elrendezésben, hasonlóra, de mégis kissé másként tervezve, hogy a keresztül-kasul járkáló látogatók újra meg újra összezavarodva kérdezzék: jártunk itt már?

A trónterem, egy másik oszlopos előterű, márvánnyal fedett belsejű épület egyik szalonja, vezet be a harmadik udvarba. Itt fogadta a szultán tanácsosait és külföldi nagykövetek protokoll üdvözletét, így a birodalom egyik leghatalmasabb helyeinek számított, de egy óriási díszes trónon kívül (a szultán jelenlétében tilos volt bárki másnak leülni) és a háremben már megcsodált henger alakú kályhán kívül nem igazán tartogatott látnivalókat.

Fotózni itt sem lehetett, mint ahogy a gyűjtemények legtöbb kiállításán, úgyhogy a kincstár drágaságait, a három tojásnyi smaragddal díszített perzsa tőrt, vagy a konyha Kínán kívüli legnagyobb kínai porcelánkollekcióját, mely a legenda szerint színt változtatott méreg esetén, valamint egy elképesztő és megmagyarázhatatlan megszállottsággal összegyűjtött teremnyi európai faliórák halmazát  – mindezt csupán leírásban oszthatjuk meg veletek (habár a világhálón mindig találhat képeket a kutató elme).

IMG_3598 IMG_3604

A legenigmatikusabbnak, mi, gyaurok legalább is, a Szent Palást Pavilonjában fellelhető ereklyéket találtuk, melyeket a muzulmán zarándokok értéküknek megfelelő hódolattal tekintenek meg, míg nekünk, kiket már államalapító királyunk Szent Jobbja is egyre kevésbé késztet áhítatra, teljesen felfoghatatlan a körülvevő felhajtás. A Mohamed próféta köpenyét például külön fülkében tartják, így csak a másik terem üvegén keresztül lehet rálátni, az Egri csillagokban oly sokat említett „próféta szakállát” pedig szintén nagy biztonsági keretek között őrzik. A Koránból vett idézetek sajnos mit sem világosítottak fel ebből a szokatlan reverenciából, bár elképzelhető, hogy a világ legjobban szervezett múzeuma sem tudná a hitetlen számára közvetíteni ezt a hallatlan értéket, melyet csupán a megélt hit indokolhat.

A Topkai Szeráj legmeghatóbb helye mégsem ezek a szépségek és kuriozitások között volt. A mintaszerűen rendben tartott kertek nem csupán növényei által, melyek minimális díszerőt jelentettek számunkra a decemberi időben, de aprócska szökőkutakkal, tavakkal, kioszkokkal is gyönyörködtetik a látogatót. Az igazi ékkő számunkra a Bagdadi Pavilon volt (neve a város bevételére örök emlékeztető), a szeráj legtávolabbi sarkában. Az Aranyszarv-öbölre ránéző épületet a körülvevő tó, szökőkút, de leginkább a kertje teszi varázslatossá, az utazás fénypontjává.

IMG_3645 IMG_3654

Kár, hogy nem egy olyan évszakban érkeztünk, amikor élvezhettük volna a törökök híres növényszeretetét, amelyet jól illusztrál például, hogy II. Mehmed szultán, Konstantinápoly meghódítója, egy rózsát szagolva örökíttette meg magát az utókor számára (mely növény, nem tápláló voltához képest meglepően sokrétű felhasználásnak örvendett, már akkor is készítettek belőle rózsavizet, -lekvárt és -olajat is); valamint az egyik kedvenc virágu(n)król, a tulipánról elnevezett békés korszak, melyben nem csak a turbánszerű növény, de a kultúra is hétszámra virágzott, jóval azelőtt, hogy a hollandok kisajátították volna termesztését és az azt övező őrületet. Dehát ilyen a történelem, s mint majd később látni fogjuk, a más tollával való ékeskedésben a törökök sem maradtak túlságosan el.