Utat Mutat

Just another WordPress site

Browsing Category szökőkút

építészet / múzeum / ókori Római Birodalom / Olaszország / Róma / szökőkút / templom / top10

Top 10 római látnivaló

Annak, akinek nincs ideje minden kalandunkat végigolvasni, s mintegy a Reader’s Digest verzióra vágyik, összeállítottam egy listát a legjobban kedvelt úti céljainkkal. A vicces sztorikért és a javasolt útvonalért még mindig érdemes elolvasni a hosszabb bejegyzéseket, de ha utazást terveztek Rómába, ezeket a helyeket semmiképp ne hagyjátok ki. Olvasd tovább …

múzeum / ókori Római Birodalom / Olaszország / Róma / szökőkút / templom

Róma 2.2.2: művészek és pápák versengése, valamint ami ránk maradt belőle: még több anekdota és szökőkút

A városlátogatásnak két kellemetlen mellékhatása van: a rengeteg gyaloglás és a szabályos időközönkénti táplálkozás elmaradása. Az ember ugyebár nem akar megállni délben, a nap közepén, és fontos nyitvatartási időt vesztegetni azzal, hogy beül egy étterembe/étkezdébe ebédelni (arról az elvesztegetett időről nem is beszélve, amelyik a megfelelő hely keresésével telik el), viszont korgó gyomorral mintha a műemlékek sem lennének annyira izgalmasak.

Ezen morfondíroztunk, amikor zseniális megoldásként elénk került egyik utcácskában egy gyorskajálda kinézetű hely, amely kellemes meglepetésként frissen készített, nyálcsorgató pizzákat árult elvitelre, kézbe vagy dobozba. Úgyhogy jól bevásároltunk calzonéból, fetás zöldséges pizzából, és desszertnek még a híres olasz gelatiból is jutott. Isteni volt!

róma pizza primavera rukkola mozzarella oliva olaj Róma barátokkal

Miután tehát jól bekajáltunk, erőnket és kulacsainkat újratöltve, megérkeztünk a pár percnyire lévő Panteon színe elé. Utazásunkra, és önkéntes idegenvezetői szerepemre készülve a legtöbb dokumentumfilmet és érdekes tudnivalót a Panteonról találtam. Ennek két, egymással ellentétes hatása volt: olvasgatva, filmet nézve róla, rettentő érdekesnek tűnt, meglátva viszont kissé unalmasnak találtam. Ilyen az ember. Ráadásul útitársaimmal mind megosztottam a youtube-on fellelhető bemutató videókat, így még az sem volt, akinek áradozhattam volna a technikai bravúrról, amivel a máig legnagyobb alátámasztatlan kupolát megépítették ezelőtt szinte ezer évvel, a rettentő erős betonról, amely mindezt lehetővé tette, valamint a számos épületről, melyet inspirált.

Impozánsnak impozáns volt, de a keresztény templommá való átalakítás elvett egy csöppet az ókori titokzatosságából és robosztusságából egyaránt. Ami legjobban zavart vele kapcsolatban, hogy mindezeket a tényeket előre tudva, semmi felfedezni való nem akadt már benne. Mígnem… az útikönyvet bújva a Panteon leginkább mellőzött portikójáról fedeztem fel egy jegyzetet, amely a korábban említett Barberini pápa legendáriumát egészítette ki. Ő volt ugyanis, aki a bronz díszítést levetette és beolvasztotta az oszlopcsarnok gerendáiról, egyesek szerint az Angyalvár ágyúi számára, míg mások a Bernini alkotta a Szent Péter-bazilika csavaros baldachinjában vélték felismerni. Úgy tűnik, nem csupán a focidrukkerek vetekedtek műemlékrombolásra, előkelőbb körökben is volt már rá példa – erre a cselekedetére mondták, hogy „quod non fecerunt barbari, fecerunt Barberini”, vagyis amit nem tettek meg a barbárok, megtették a Barberinik.

IMG_5255 IMG_5262

Mindent összevetve végül is egész lenyűgöző volt a Panteon. S kívülről nézegetve még hatalmasabbnak tűnt, főleg a díszítés hiányában. Mekkorának tűnhetett az ókori rómaiaknak, kik először tekintettek, rá s (b)ámulták tökélyét –  csak feltételezni tudjuk. De propaganda tekintetében sem volt utolsó: ilyen s hasonló épületek bizonyították a mocskos kunyhókból érkező barbár népeknek, hogy a főváros valóban a világ legnagyszerűbb városa, s a (sz)építésén fáradozó szakemberek olyasmit tudnak, amit nem adatott meg bárki halandó számára.

Továbbmenve már egész közel volt a következő „mérföldkő”, a Piazza Navona, amelyet ezúttal X. Ince, született Pamphili pápa rendelt. Ide került a Palazzo Pamphili elegáns épülete, melyben jelenleg a Brazil Nagykövetség foglal helyet, valamint a Sant’Agnese in Agone templom, amelyet a Pamphili család építésze, Rainaldi kezdett el felhúzni, majd átvette korának másik híres építésze, Borromini, hogy aztán végül mégis az eredeti mester, vagyis annak a fia fejezze be a művet. Így működtek akkoriban a templomok építkezései, és ha jól belegondolunk, máig is sok állami projekt hasonló életutat fut be.

IMG_5266 IMG_5274

A templommal szemben álló szökőkút táplálja azt az városi legendát, mely szerint a Fontana dei Quattro Fiumi kutat tervező Bernini a Szent Ágnes-templom felöli alakot a védekező pozícióban ábrázolja, ezzel fejezve ki bizalmatlanságát riválisának, Borromininek a mérnöki tudását illetően. Ez utóbbi ugyanis tagja volt annak a szakmai ellenőrző csoportnak, amelynek a javaslatára bontották le a Bernini által tervezett Szent Péter-bazilika két harangtornyát. Míg a Borromini által tervezett iker harangtorony a Sant’Agnese in Agonén még most is áll. Szóval hara(n)g és irigység lehetett itt bőven.

Viszont az eredetileg Borromininek szánt Fontana dei Quattro Fiumi elkészítésével végül a kellemesebb magatartású Berninit bízták meg, úgyhogy végül is 1-1. Történt ugyanis, hogy a híresen lobbanékony Borromini összeveszett a családdal, míg Bernini beudvarolta magát a pápa sógornőjének, tanácsadójának, és rossznyelvek szerint, szeretőjének, Donna Olimpiának a kegyeibe. Lévén, hogy előző szökőkútja a Piazza Barberinin, az általa tervezett Palazzo Barberini előtt szintén tengeri istenséget ábrázolt, a tritont, viszont még VIII Orbán pápa megrendelésére, ezen újabb alkotása hasonló jellegű, de természetesen nagyobb, szebb és drágább kellett legyen.

IMG_5275 IMG_5275-2

A szökőkút mindezen háttérinformációk ismerete nélkül is élvezhető, de nem lenne gondosan kigondolt műalkotás, ha a mitológiát és szimbolikát kihagyták volna belőle. A négy folyó istene a négy kontinensre kiterjedő katolikus egyház hatalmát jelképezi, és a következők: a Nílus Afrikát, a Duna Európát, a Gangesz Ázsiát és a Río de la Plata Amerikát idézi. Egyéb díszítő motívumok segítenek kideríteni, melyik isten melyik folyót jelképezi, mint az evezőlapát, a pénzérmék, a kígyó, valamint a pápa személyes címere, amely a Pamphili család galambját és olajágát egyesíti a pápaság két kulcsával és hármas koronájával.

Miután kissé kipihentük magunkat, és derültünk egyet a csendőröket kicselezni igyekvő, esernyőt, selfie-botot és eredeti dizájner táska hamisítványokat tologató utcai árusokon, beléptünk a tér északi végén álló Palazzo Altempsbe. Útközben egy második szőkőkút mellett haladtunk el, de ez már nem hatott meg annyira. Egyértelműen készen álltunk egy másfajta élményre.

IMG_5276 IMG_5277

Museo Nazionale Romanónak otthont adó Palazzo Altempset bíborosok és építészeik tették a nagyszerű reneszánsz palotává, amely ma is oly lenyűgöző. Gazdag nemesek és egyházfik már évszázadokkal ezelőtt érdeklődni kezdtek az ókori Róma művészete iránt, mint tette azt a múzeum nagyját képző Ludovisi-kollekciót összegyűjtő Ludovico Ludovisi bíboros is. Neki köszönhetjük a meglepően élethű Öngyilkos gallus szoborcsoportot, egy második századi római kópiát egy vélhetőleg négyszáz évvel azelőtti görög eredeti alapján, azon kívül a vízből kiemelkedő Aphroditét ábrázoló, vélhetőleg Kr. e. 460-ból származó Ludovisi-trónnak nevezett domborművet, valamint a Ludovisi-szarkofágot, amely a második századból maradhatott fenn, és minuciózus gonddal kivésett római és gót harcosokat ábrázol a csata hevében.

Ebből a kollekcióból művelődhettek a Viktoriánus arisztokrata angol fiatalemberek, kiknek nevelésük nem lehetett teljes, míg az olasz művészet fellegvárait, úgy mint Firenzét, Velencét, Rómát meg nem csodálták. Megfordult a fejemben, hogy ha csupán évszázadokkal később fedezték újra fel maguknak az ókori Római Birodalom emlékműveit, ugyan honnan tudhatják, hogy az általunk ma oly bizonyossággal állított, mondjuk Aphrodité szobor valójában kit és milyen céllal ábrázol. Hiszen csupán azt tették akkori régészeink, amit ma például Schliemann trójai ásatásaira vonatkoztatva oly nagyon megvetünk szakszerűtlensége miatt, tudniillik egy fiktív világot ábrázoló irodalmi munkát valóságos fizikai tárgyak értelmezésére használtak.

IMG_5319 IMG_5322

Nem lehetett nem elámulni azon a végletes részletességgel és pontossággal megalkotott testeken, hogy az anatómiai pontosságról ne is beszéljünk! Eszünkbe jutott ezúttal a reneszánsz Michelangelo, aki titokban végzett illegálisnak és immorálisnak tartott boncolásokat, hogy jobban megismerje az emberi test felépítését, amikor ezer, sőt kétezer évvel azelőtt már ilyen technikai és elméleti tudással rendelkeztek az ókori szobrászok. Bernini pedig, akinek a mozgalmasságért dicsérik szobrait, szintén fejet hajthatott a különböző testtartást és ezen túl a lelkiállapotot oly mesterien megjelenítő művészek alkotásai előtt.

Egyik teremben üveg vitrinben különböző funkciójú apró régészeti leleteket tekinthettünk meg. Bronz szobrocskákat, agyag olajlámpásokat, üveg flakonokat, réz pénzérméket és egyéb, valószínűleg a köznép tulajdonában levő tárgyakat. Ezek sokat elárultak arról, hogyan élhetett a legnépesebb osztály, melynek nem volt pénze embernagyságú szobrok megrendelésére, de azért jutott nekik is egy tenyérméretű kedvenc istenszoborra a családi kegyhelybe. Az ellenpélda a császárok mellszobrát tartalmazó nyitott átjáró, valamint a császárnék arcát viselő istennők impozáns csoportja.

IMG_5288 IMG_5324

A palota önmaga is művészeti alkotás volt, freskóval díszített termekkel, a bíborosok saját privát kápolnájával, nagyszerűen felújítva, felélénkítve. Noha mint múzeum keserű panaszunk volt az ülőalkalmatosságok ritka volta, olyannyira, hogy napunk végén lévén, végül már az volt a legnagyobb örömünk, ha széket találtunk, és megpihentethettük fáradt lábainkat. A fejünk még bírta volna, de a lábunk már bedobta a törölközőt. Mindenesetre egy mozgalmas és sokat bejárt nap volt, amint fényképezőgépünk és cipőtalpaink is tanúsíthatták.

múzeum / Olaszország / Róma / szökőkút / templom

Róma 2.2: pápák és művészek versengése, valamint ami ránk maradt belőle: anekdoták és szökőkutak

Róma utcáit járva az ember álla folyton a földet söpri. Hol egy gyönyörűen díszített azonosítatlan funkciójú középület, hol egy korszakalkotó művész festette random templom oltárképe, hol egy mesterien dizájnolt icipici erkély-oázis láttán dobod el az agyad. S ha nekünk, turistáknak is elsöprő élmény, képzeljük el azokat, akik ezzel a tömény látvánnyal szembesülve kellett nap mint nap alkossanak. Hasonló értékűt. Talán még jobbat is.

Nem csoda, ha sokat hallani a művészek furcsaságairól. Kit ne hozna zavarba a zsenialitás ennyi megnyilatkozása. És ha ezt még túl is kell szárnyalni, az már több, mint amennyit egy átlagember elviselhet. Szerencsére szó sincs átlagemberekről. Ők csak annyiban hasonlítanak miránk, hogy őket is majd megeszi a sárga irigység, ha az a faragatlan pasas a hülye szakállával megint ellopta előlük a legújabb projektet. Hogy azt a…!

IMG_5180 IMG_5181

Diocletianus termáiban helyet kapott Santa Maria degli Angelit elhagyva a Fontana di Trevi felé vettük utunkat. Útközben csak mellékesen nézegettük az épületeket, mintegy pihentetve a szemünket, helyet készítve fejünkben a nagy látványnak, amikor egyszerre csak, egy stoplámpa előtt, a kereszteződés mind a négy oldalán szökőkutas szobrokra találtunk. Csak úgy, alkalmilag. Mintegy odavetve. Semmi különös, csak négy reneszánsz kút allegorikus ógörög folyamisteneket ábrázolva, élethű erdei háttér előtt, csordogáló vízzel. A lámpa zöldre váltott, mi meg csak álltunk. Így ismerkedtünk meg a Quattro Fontanéval, melyet az olaszok nemes egyszerűséggel csak Négy Szökőkútnak hívnak.

Mellette természetesen templom, a San Carlo alle Quattro Fontane, vagyis Szent Károly a Négy Szökőkútnál. A hullámzó homlokzat, a fülkékben elhelyezett imádkozó szentek mind nagyszerűek, a mi fantáziánkat mégis az épület története fogta meg. Ez ugyanis egy feltörekvő ifjú barokk építész, Francesco Borromini első műve, közvetlen szomszédságában pedig furcsamód épp legnagyobb riválisának, a szintén szépreményű, talán jobban ismert Gian Lorenzo Bernini szobrász-építésznek a temploma áll, a Sant’Andrea al Quirinale.

IMG_5184 IMG_5187

Az előzőt a mindenható Barberini család rendelte a szemben álló bíborosi palotájuk díszeként, míg ez utóbbit a Pamphili klán. Mindkét család gazdag és befolyásos volt, főként akkor, amikor egyik-másik felszentelt tagja a pápaságig is eljutott, és a két kedvenc építészükhöz hasonlóan, utálták egymást.

(Előre bocsánatot kérek azoktól, akiknek a pápák világi életéről szóló történetek a vallási érzékenységét sértik, de az az igazság, hogy akkoriban így működtek a dolgok. Gondoljunk csak a szeretőit és törvénytelen gyermekeit pártoló Borgia pápára, vagy ha más nem, A három testőr machináló Richelieu vagy Mazarin bíborosára – ki szintén rokonságban állt a Barberini családdal). A Barberininek született VIII. Orbán pápa (latinul Urban, mely utalhat a város felvirágoztatásáért tett erőfeszítéseire) nem kizárólag lelki vezető volt, aki az erkölcsös életben (kellett volna) mutasson követendő példát, hanem leginkább politikai uralkodó, aki családja jólétét és hatalmát azzal biztosította, hogy bátyját, valamint unokaöccseit bíborossá avatta, és fontos egyházi, illetve állami pozíciókba helyezte el őket.

Már előző nap feltűnt egy szokásos gyönyörűen díszített barokk templomban a három méhecske, amelyet semmilyen keresztény ikonográfiához nem tudtunk kötni. Akkor esett le a tantusz, amikor kiderült, a méhecske a Barberini család címerében szerepel, ahogy egyik kortársuk szellemesen megjegyezte: úgy zsongtak be Firenzéből Rómába a Barberinik a pápaválasztás után, mint megannyi méhecske, hogy az egyház mézét szívják.

IMG_5182 IMG_5185

A korabeli többé-kevésbé elfogadott protekciózás és megvesztegetés tökélyre fejlesztése persze nem hozott túl sok rajongót nekik, de akkor még nem tudták, hogy hanyatlásukat az általuk támogatott új pápa hozza majd el. A Pamphili család azóta viseltetett ellenérzéssel a pápa iránt, mióta Pamphili bíborost leváltotta a pápai követségből, hogy saját unokaöccsét tegye azzá helyette. A bíboros akkor még nem sokat tehetett antipátiája kifejezésében, de jó politikusként hajlandó volt várni. Az ő ideje akkor jött el, amikor a VIII. Orbán pápa meghalt, és bonyolult diplomáciai érdekek, illetve a Barberini család nem kevés befolyása őt juttatta a szent székre.

X. Ince pápa (a latinul sokkal kifejezőbb Innocentius név ellenére nem volt ő sem annyira ártatlan) viszont nem érezte úgy, hogy hálára lett kötelezve, hanem eleget téve a műalkotásokért megadózott polgárok elégedetlenségének és persze saját rég óta dédelgetett bosszúvágyának, hűtlen kezelés miatt elkobozta a gyorsan Párizsba menekülő Barberini bíborosok vagyonát. A történet még folytatódik, pápai bullákkal, a francia király tiltakozásával, sőt A három testőrből ismert Mazarin bíboros hadüzenetével kulminálódik. De talán ennyi is eléggé illusztrálja, hogy a Pamphili pápa sem volt az a szerény, visszahúzódós fajta, s uralkodása során nem átallott a mocskos politikába is belemászni.

IMG_5188 IMG_5190

Mi persze ebből csak a valóban szépítő műalkotásokat látjuk, hiszen a polgárok frusztrációja és a mellőzött, talán kompetensebb szakemberek keserűsége nem maradt fenn az utókor számára. De az önkényesség bosszantó voltát nekünk is módunk volt megízlelni, mikor nagy nehezek kibarkochbáztuk a Palazzo del Quirinale őrétől, hogy útitervünk következő célpontja, a harminc pápa, négy király és eddig tizenkét államfő hivatalos rezidenciája egyedül kedden látogatható. Viszont a szemben levő Villa Carlo Alberto al Quirinale kertje nyitva volt, ingyenes és kellemes.

Ezek után tovább indultunk a fent említett Bernini által alkotott, Róma egyik jelképéhez, a Fontana di Trevihez, melyet Fellini tett hallhatatlanná a La dolce vitában. Kilépve a sok szűk, kacskaringós utcácskából a térre, döbbenten meredtünk az elénk táruló látványra: a Trevi szökőkút felújítás alatt állt – ami, lévén, hogy szezonon kívül voltunk, sajnos egyáltalán nem volt szokatlan –, de, mint kiderült, nem csak az idő vasfogát szenvedte meg, hanem holland focidrukkerek sörösüvegeit is.

IMG_5198

S ami Fellini filmjében oly romantikusan nagyszerűnek tűnt, a kábult és csábító birtokháborítás a szökőkút medencéjében, sajnos a mai dolce vitától sem áll távol, viszont ezek a részeg garázdálkodók a műemlékrongálás sokkal komolyabb bűnét is elkövették. Dante poklában az erőszakosok közé mindenképp elférnének a könyvégetők és az ékszerbeolvasztók között.

Így csupán az állványokkal körülvett, s fóliákkal takargatott, gyógyulófélben levő kutat tudtuk megcsodálni, úgy, hogy közben egyfolytában nógattak, hogy haladjunk előre a kijelölt útvonalon, hogy más is láthassa, a – bevallom, így már sokkal kevésbé impozáns – Róma jelképét. Ráadásul a viszontlátás lehetőségétől is meg akartak fosztani, mikor leeresztették a vizet, és megtiltották, hogy pénzérméket dobjunk az üres medencébe. Nem mintha üresen bárkinek is eszébe jutott volna, de a rend éber őrei láttán még ebben az esetben is elment volna a kedvünk tőle.

IMG_5222 IMG_5217

Ellenben hogy a sportszerű versengésre, valamint egy erőszakmentes sportra is legyen példa, a következő sikátorban maratont hozott elénkbe a sors. Mivel csak ritkább folyam esetén engedték át a lezárt útszakaszon az embereket, és a Pantheon felé vezető úton elég nagy volt a tömeg, jutott időnk nézegetni az itt szaladó különböző korú, nemű, nemzetiségű versenyzőket, és értékelni, hogy Róma minden időben magához vonzotta a kiváló, kitartó, a világon változtatni akaró embereket. Utána meg elmentünk ebédelni.