Utat Mutat

Just another WordPress site

Posts tagged Museum pass

építészet / Isztambul / múzeum / ókori Római Birodalom / templom / Törökország

Az Hagia Sophia és az Elsüllyedt Palota mint emlékek egy letűnt civilizációról

Teljesen más történetet mesél az Hagia Sophia. Hosszú időn át a világ legnagyobb temploma volt, s máig ámulattal tölti el minden látogatóját. De engem nem csupán méretei, gyönyörű arany mozaikjai, valamint sejtelmes világítást nyújtó csillárjai bűvöltek el, hanem megérintett a letűnt civilizáció fájdalmas nosztalgiája is, amelyet megidéz. Valamikor a Római Birodalom legnagyszerűbb ékessége – ma csupán emlék, emlékeztető, memento mori.

IMG_3677 IMG_3691

Noha a legtöbb várost a fejlődésébe vetett hittel építik, nem sok olyan lehet, amelyet kifejezetten azzal a szándékkal hoztak létre, hogy egy birodalom fővárosa legyen. Hány városnak nevezhetjük meg napra pontosan az alapítási dátumát? Habár már a jégkorszak vége óta folyamatosan laktak a nagyszerű természeti adottsággal rendelkező területen, magát Konstantinápolyt, az Új Rómát, 330. május 11-én adta át I. Constantinus római császár. S ha a várost a világ legszebb és legfejlettebb városának nevezték, az Hagia Sophia ennek is a gyöngyszeme volt.

Az előző templomokra épített bazilika korának mérnöki vívmánya volt. Óriási kupoláját látszólag semmi nem támasztja alá, s a falak tetején levő ablakok még inkább a súlytalanság illúzióját keltik. Tízezer ember öt év alatt építette fel, adatok, amelyek újabb rekordot döntöttek. S annak ellenére, hogy számtalan természeti (és emberi) csapás fenyegette, s kupolája néhányszor be is omlott, máig azon kevés remekművek egyike, amelyik a Bizánci Birodalom nagyságára emlékeztetnek.

IMG_3694 IMG_3706 Cropped

Mikor 1453-ban az icipicivé zsugorodott Kelet-Római Birodalom utolsó székhelyét is elfoglalták a törökök, rettentő méretű hadtestet és találékonyságot bevetve (lásd többek között a szárazföldön az Aranyszarv-öbölbe átvontatott flottát), a szultán egyből átalakíttatta mecsetté, s olyan hatással bírt rá, hogy a legtöbb mecset azóta is az Hagia Sophia stílusában épült. Sőt, túlszárnyalni az ezer évvel azelőtt alkotott bazilika kupoláját is csak jelentéktelen méreteltérésekkel tudták, mint például a híres török építész, Szinán az edirnei Selimiye mecset esetén.

Körülnézve feltűnik a muzulmán török hatás az épületen: abból a korból, amikor még mecsetként, s nem múzeumként használták, ránk maradt a Korán által tiltott emberi ábrázolásokat eltakaró kerek táblácskák sora, valamint a mihráb és a minbár, melyeket máig nem tudok megkülönböztetni, de az egyik Mekka irányát mutatja (ugyanis afelé kellett forduljanak a hívők meghajlás során), míg a másik a szószék, a Topkapiból ismert csúcsos stílusú tetővel.

IMG_3724 IMG_3728

Az emeletre egy keskeny, középkori robosztusságú kőlépcsős folyosón lehetett feljutni, s onnan a kilátás, ha lehet, még szédítőbb. S noha egyik falát épp renoválták, ezért állványokkal volt bevonva, megpróbáltuk nem szívünkre venni a képek és látvány ilyenfajta kompromittálását. Hiszen fent is izgalmas kincseket ígért az útikönyv.

Körbemenve rá is találtunk azokra az arany mozaikokra, amelyek a mintáját szolgáltatták a hazánkban található, és valószínűleg az egész görögkeleti, ortodox világ oltárképeinek és ikonjainak: Jézus Szűz Máriával és Keresztelő Szent Jánossal, oly illusztris társaságban, mint II. Komnénusz János császár és Irén császárné, illetve IX. Constantinus császár és Zoe császárné. Az untig ismert stílus kissé csökkentette értéküket szemünkben, de azért el kell ismerni, hogy az eredetit látni mégis kellemes tudat.

IMG_3739 IMG_3740

Ámulva és a látvánnyal telítve léptünk ki a templom/múzeumból, ezért úgy gondoltuk, nem sok értelme lenne egyből a szemben álló Kék Mecsetbe bemenni, illetve meg is éheztünk – ennyi kulturálódás alatt. Így tehát beálltunk a sorba, amely az izgalmas, Elsüllyedt Palota nevet viselő látványossághoz vezetett – közben meg bekaptunk egy-egy főtt kukoricát vagy perecet.

A Bazilika Ciszterna valóban úgy néz ki, mint egy földalatti palota a több mint 300 szépen kifaragott, többségében korinthoszi oszlopfővel ékesített oszlopával, s ez annyira meglepő látvány, hogy az egyik legnépszerűbb turistalátványossággá nőtte ki magát az utóbbi években. Valamikor földalatti víztározó lehetett, egyike a több száznak, amely tiszta vízzel látta el a metropolist, s jócskán megnehezítette a lakosságot kiéheztetni próbáló számtalan ostromló dolgát. Hogy fénykorában, használata esetén mennyi víz lehetett benne, az csapatunkban is vita tárgyát képezte, de hogy kísérteties látvány, abban egyetértettünk.

IMG_3770 IMG_3810

Nem csoda, hogy Dan Brown Infernójában [spoiler] az utolsó jelenet helyszíne lett, alulról jövő vörös megvilágításával, ablakok és természetes fény teljes hiányával, amihez csak adódik a falakon és plafonon visszaverődő víz furcsa mintázata, valamint a szörnyetegekként pózoló nagyra nőtt halakkal – valóban a poklot idézi. A fejjel lefelé álló Medúza-fejen már nem is csodálkozunk, csak beleborzongunk: milyen titkokat rejtegethet egy ilyen sejtelmes hely!

Megálltunk a végében, a lezárt, Medúza-fejes résznél, s elgondoltuk, hogy vajon hova vezethet a nem látogatható rész – majd visszafordultunk. A furcsán visszhangzó terem, a turisták kis csoportjai, akik izgatottan fotózkodnak az oszlopok között, meg a mesterséges élőhelyüket egyáltalán nem bánó, cikázó halak mindenképp egyik legváratlanabb látnivalónkká tették a helyet. A meglepetés-faktort már nem lehetett túllicitálni, így hát visszatértünk a hagyományos célpontokhoz. Következett a Kék Mecset.

IMG_3773 IMG_3776

építészet / Isztambul / múzeum / Törökország

Topkapi Szeráj, a szultánok és háremük világa

Másnap korán keltünk, és egy elég gyenge reggeli után (melyből a felvágott kritikán aluli volt, viszont volt vékony, meleg sült zöldpaprika, újszerű és kitűnő) legyalogoltunk a Topkapi Palotához. Meglepetésünkre korszerű jegyárus gépek fogadtak a bejárat előtti kertben, és talán isteni sugallatra, a háromnapos Museum passt választottuk ki a lehetséges kombinációk közül. Hogy valóban milyen inspirációjára tettük ezt, csak akkor derült ki igazán, mikor a Topkapit megjárva megláttuk a többméteres sort az Hagia Sophia előtt, majd kártyánknak köszönhetően nyugodtan besétáltunk a másik kapun, általános irigykedő tekintetek kereszttüzében.

IMG_3529 IMG_3534

A Topkapi Szeráj, noha angolul és magyarul is palotának nevezik, eredetileg egy (kisebb) város méretű területre vonatkozik, mely négyszáz éven keresztül adott otthont a szultán családjának, udvartartásának, adminisztratív személyzetének és elit janicsár hadtestének, összesen körülbelül ötezer embernek. Az intimitást és a közönséges halandó számára tiltott belépést a háromszoros fal elég jól illusztrálja, melyen belül a helyezkednek el a különböző épületkomplexumok rendeltetésük szerint.

Érdeklődési sorrendben természetesen a hárem látogatásával kezdtük, hiszen ki ne lenne kíváncsi arra, hogyan élt a szultán elérhetetlen feleség- és kurtizántömege, mely a birodalom legszebb nőit gyűjtötte magába, kiknek egyetlen kötelességük az ingyen luxusmegélhetésért cserébe őfelsége szexuális kielégítése és szórakoztatása volt. A pikáns fáma arról persze nem szól, hogy e nőket sokszor erőszakkal rabolták el családjuktól, szerelmüktől, máskor meg jóltáplált baromfiként pénzért és befolyásért adták el őket; életük végéig kellett a szultán rendelkezésére állniuk, soha e helyet el nem hagyhatták, és ha a szultán megunta őket, nem mehettek el, nem válhattak el, hogy új életet kezdjenek, hanem örökké ott kellett maradjanak győztes riválisaik társaságában.

IMG_3555 IMG_3597

Ennek ellenére a hárem nem a gyakran asszociált dekadenciát vagy könnyű erkölcsöket juttatta eszembe, sokkal inkább a tisztaságot, a higiéniát. Lehet, hogy csak azért, mert a falat díszítő gyönyörű iznik csempét mi általában csak fürdőszobában tudtuk elképzelni (nem lévén még mecsetekben, melyeket szintén így burkolnak), viszont lehetetlen volt nem értékelni a török fürdőket és vízvezetékeket abban a korban, amikor Európában még az a felfogás uralkodott, hogy a bűz elűzi a betegségekért felelős démonokat, és még a 19. században is megszólták Sissit, a Monarchia tragikus életű magyar királynéját „túlságosan gyakori” fürdése miatt.

Ehhez a steril érzéshez talán az is hozzájárult, hogy teljesen hiányzott az otthonossá és intimmé tevő bútorzat vagy bármilyen textilnemű a szobák berendezéséből. A drága kárpitokat, díszített szőnyegeket és bársony párnákat csak képzeletünk adhatta hozzá az elegánsan burkolt termekhez, s noha angol nyelvű táblácskák néhol rövid ismertetővel próbálták bemutatni a termeket, a múzeumok fantáziát keltő tárgyai közül szinte semmi olyat nem tálaltak nekünk, amik érzékeltethették volna velünk, hogy itt nők laktak, és hogyan. 

 IMG_3560 IMG_3580

Kissé csalódottan léptünk ki a háremből, noha egyértelműen a többet tudtunk meg a ott lakók életéről a szöveges táblácskáknak köszönhetően. Azt például, hogy a leghatalmasabb asszony nem a szultánné, a szultán felesége, hanem az anyja volt, meglepve vettük tudomásul, ahogy azt is, hogy felnőtt korukig a trónörökös hercegfiúk is itt töltötték életüket, ebben az ultrafeminin környezetben, és hogy néha a nagykorú testvéreit is ide zárta a trónra lépő fiatal szultán, hogy politikai támogatottságának maximális megszerzése érdekében ne kelljen megölesse őket. Ilyen és hasonló intrikákon tűnődve értünk ki a több száz szoba alig negyedét felvonultató kötelező irányt követve.

A kültéri medence viszont egy igazi mestermű volt. Könnyű elképzelni a hajdani kék, a nyári eget visszaverő vizét, és a tengert már sosem viszontlátó mediterrán asszonyok örömmel vegyes honvágyát is, amint megmártóznak benne. Az udvart körbevevő lakosztályokban az épp aktuális favorit kéjnők éltek, kiknek ablakából már a falakon túl lehetett látni. Szabadságuk csupán karnyújtásnyira volt, a sorsuk mégis örökre megpecsételve.

IMG_3591 IMG_3593

Ebből az arany kalitkából kilépve már nem is bántuk, hogy a rengeteg szobának csupán kevés hányada került bemutatásra. A szabad levegőn viszont rájöttünk, az addig is hatalmasnak tűnő épületkomplexumnak bizony még sok bejáratlan területe vár ránk. Elsőre, mielőtt a többi terembe léptünk volna, felüdülésként leszaladtunk a Boszporusz partjára, és kibámultunk a határtalan tengeri tájra, melyet a kávéházba beépített ciprus fenyők tettek még vadregényesebbé.

Milyen lehetett a szabadsághoz szokott nomád törököknek végre letelepedni és várost építeni egyik legnagyobb ellenfelük civilizált romjain? A hegyre épített vár bizonyára nem csak stratégiai, de esztétikai szempontok miatt is került ide, elég magasra, hogy ura ráláthasson a környékre, és a tenger partjára, hogy átérezhesse tudatosan elhajított vándor lelkének a szabadba jutó, korlátlan csapongását.

  IMG_3639 IMG_3622

Az egész komplexum ugyanis furcsán emlékeztetett egy hadi táborra. Kis épületek aprócska kertek között, egy hagymakupolában végződő királyi terem itt, egy lapos tetejű vagy épp oszlopokon nyugvó pavilon ott, labirintusszerű elrendezésben, hasonlóra, de mégis kissé másként tervezve, hogy a keresztül-kasul járkáló látogatók újra meg újra összezavarodva kérdezzék: jártunk itt már?

A trónterem, egy másik oszlopos előterű, márvánnyal fedett belsejű épület egyik szalonja, vezet be a harmadik udvarba. Itt fogadta a szultán tanácsosait és külföldi nagykövetek protokoll üdvözletét, így a birodalom egyik leghatalmasabb helyeinek számított, de egy óriási díszes trónon kívül (a szultán jelenlétében tilos volt bárki másnak leülni) és a háremben már megcsodált henger alakú kályhán kívül nem igazán tartogatott látnivalókat.

Fotózni itt sem lehetett, mint ahogy a gyűjtemények legtöbb kiállításán, úgyhogy a kincstár drágaságait, a három tojásnyi smaragddal díszített perzsa tőrt, vagy a konyha Kínán kívüli legnagyobb kínai porcelánkollekcióját, mely a legenda szerint színt változtatott méreg esetén, valamint egy elképesztő és megmagyarázhatatlan megszállottsággal összegyűjtött teremnyi európai faliórák halmazát  – mindezt csupán leírásban oszthatjuk meg veletek (habár a világhálón mindig találhat képeket a kutató elme).

IMG_3598 IMG_3604

A legenigmatikusabbnak, mi, gyaurok legalább is, a Szent Palást Pavilonjában fellelhető ereklyéket találtuk, melyeket a muzulmán zarándokok értéküknek megfelelő hódolattal tekintenek meg, míg nekünk, kiket már államalapító királyunk Szent Jobbja is egyre kevésbé késztet áhítatra, teljesen felfoghatatlan a körülvevő felhajtás. A Mohamed próféta köpenyét például külön fülkében tartják, így csak a másik terem üvegén keresztül lehet rálátni, az Egri csillagokban oly sokat említett „próféta szakállát” pedig szintén nagy biztonsági keretek között őrzik. A Koránból vett idézetek sajnos mit sem világosítottak fel ebből a szokatlan reverenciából, bár elképzelhető, hogy a világ legjobban szervezett múzeuma sem tudná a hitetlen számára közvetíteni ezt a hallatlan értéket, melyet csupán a megélt hit indokolhat.

A Topkai Szeráj legmeghatóbb helye mégsem ezek a szépségek és kuriozitások között volt. A mintaszerűen rendben tartott kertek nem csupán növényei által, melyek minimális díszerőt jelentettek számunkra a decemberi időben, de aprócska szökőkutakkal, tavakkal, kioszkokkal is gyönyörködtetik a látogatót. Az igazi ékkő számunkra a Bagdadi Pavilon volt (neve a város bevételére örök emlékeztető), a szeráj legtávolabbi sarkában. Az Aranyszarv-öbölre ránéző épületet a körülvevő tó, szökőkút, de leginkább a kertje teszi varázslatossá, az utazás fénypontjává.

IMG_3645 IMG_3654

Kár, hogy nem egy olyan évszakban érkeztünk, amikor élvezhettük volna a törökök híres növényszeretetét, amelyet jól illusztrál például, hogy II. Mehmed szultán, Konstantinápoly meghódítója, egy rózsát szagolva örökíttette meg magát az utókor számára (mely növény, nem tápláló voltához képest meglepően sokrétű felhasználásnak örvendett, már akkor is készítettek belőle rózsavizet, -lekvárt és -olajat is); valamint az egyik kedvenc virágu(n)król, a tulipánról elnevezett békés korszak, melyben nem csak a turbánszerű növény, de a kultúra is hétszámra virágzott, jóval azelőtt, hogy a hollandok kisajátították volna termesztését és az azt övező őrületet. Dehát ilyen a történelem, s mint majd később látni fogjuk, a más tollával való ékeskedésben a törökök sem maradtak túlságosan el.