Utat Mutat

Just another WordPress site

Posts tagged durian

ételek / Koh Samui / közlekedés / sziget / természet / Thaiföld

Viszlát Thaiföld, örülünk, hogy megismerhettünk (még a duriánt is)

Utolsó koh samui-i napunk tökéletes jelképe lehetne a motorozás: olcsó volt, kényelmes, és a lehetőségek azon határtalan érzésével töltött el, amit képtelen vagyok szavakba önteni – hogy egy népdal-szóképet parafrazáljak: szabadok voltunk, mint a madár scooteres. Számomra, mint a legtöbb nagyvárosi autós számára, a motor mindig ismeretlen és felelőtlen veszélyforrásnak tűnt, de üdülőszigetünk sokkal nyugodtabb település közti közlekedésében ez volt mobilitás csúcsa. Úgyhogy mi is ki kellett próbáljuk. A kisebb sebességnél is sokkal jobban érzékelhető suhanás érzése páratlan; ahogy a tengerparti úton versenyt száguldottunk a széllel, az nászutunk egyik legemlékezetesebb élménye volt.

IMG_2195 IMG_2217

Bejártuk a szigetet. Ismertük kívülről-belülről, hol lehet benzint venni (nem az útszéli flakonosok közül, hanem töltőállomásból) útban a következő célpontunk felé, melyik chawengi étterem árulja a legfrissebb garnélákat, hol kapunk olcsó cukros tamarindint/tamarinduszt. Pár nap alatt megbarátkoztunk a szigettel, és az feltárta előttünk eddig csupán helyi idegenvezetők által közvetített útjait, rejtett kincseit. Beavatást nyertünk a sziget valódi szépségeinek kertjébe.

Ez utolsó napi tervünk egy drágán hirdetett szigetkörút látnivalóit csoportosította, melyből ugyan kiiktattuk a dzsipes túrát és a majomshow-t, viszont így saját fuvarral szinte tizednyi árból megúsztuk, miután kiderült, hogy utunk célpontja, a vízesés, teljesen ingyenes.

Mindig próbálunk nem felülni a drága szervezett kirándulásoknak, melyek egyedinek, nagyszerűnek és exkluzívnak hirdetnek egy untig ismert (noha tényleg gyönyörű) fényképpel illusztrált utat, melyet féltucatnyi utazási iroda promovál ugyanazon az áron, majd csip-csup összecsapják a látnivalókat, úgyhogy a leghosszabb időt az autóban töltöd majd. Ehelyett inkább megszerveztük saját kis utunkat. Az állatok kínzással betanítását és természetes környezetük helyett fogva tartásukat sem támogatjuk jegyvásárlással (így maradtunk ki Törökországban a delfinshow-ból, most pedig a majmokéból).

IMG_2219 IMG_2236

Majmok helyett viszont láttunk elefántot, habár a hátára felülést nem tartottuk elég izgalmasnak ahhoz, hogy ellensúlyozza az állat szagát. Ellenben a banánnal való etetése egész élvezetes volt; főleg a meglepő finom motorikus képességét és pontosságát értékeltünk, amellyel e nagy állat megfogta az aprócska banánt az ormányával, majd behelyezte a szájába, hogy megegye.

A tengertől eltávolodva a sziget belseje brazil drogbárók által kiirtott őserdőre emlékeztetett, olyannyira, hogy meg sem lepődtünk volna, ha bármely pillanatban egy nagy adag vadkender mezőre bukkanunk. (Nem bukkantunk.) A Lostban éreztük magunkat, abban a jelenetben, amikor újdonsült szigetlakóink, akkor még a turisták kíváncsiságával és naivitásával, csak mentek a magasan a tenger fölé emelkedő dombon, valami vészjósló érzéssel áthatva. Azt is nehéz volt feledni, hogy A part hallucinogén szépségű, enigmatikus történetét is itt filmezték egy közeli szigeten.

IMG_2304 IMG_2241

Az első szemünk elé táruló vízesésben semmi különös nem volt, de annál több potenciált sejtetett a magas kőfal, amiről alázúdult. Felfedezői ambícióval és csalódottságunk által fűtött megérzéssel mentünk tehát tovább egy keskeny ösvényen, mely adott ponton egy meredek erdei úton vezetett át, jobban hasonlítva egy illegális fakitermelői útvonalhoz, mint egy turisztikai célpontéhoz.

Kitartásunkat viszont siker koronázta, amikor ugyanis kezdtük úgy érezni, hogy lehet, ideje visszafordulni, mert úgysem jutunk sehova, hirtelen hihetetlen látvány tárult a szemünk elé. Egyik pillanatban még a sűrű erdőben botorkáltunk, a másikban a vízesés tetején voltunk, a harmadikban pedig a hegy tetejéről bámultunk le a szigetre. A kilátás elbűvölő volt. El lehetett látni egész a tengerig, sőt, a környező szigetek körvonalai is feltűntek a láthatáron. Mintha kacérkodnának velünk, tudván hogy utolsó napunkat töltjük ott, meg akarván babonázni a még be nem járt, meg nem csodált tájakkal.

IMG_2263 IMG_2283

Elgondolkozva és már eleve nosztalgiát érezve ereszkedtünk le a hegyről, miközben azt is megértettük, miért volt előzőleg meglátogatott vízesésünk nemes egyszerűséggel csupán a második számúnak nevezve. De még előttünk állt egy betervezett célpont, és már kezdett esteledni. Felugrottunk tehát a motorra, és betájolva a további irányt, elrobogtunk a naplementébe.

Következő úti célunkhoz, a Titkos Buddha-kerthez (varázslatosnak szintén nevezik), kanyargós utakon át jutottunk, és oly rejtélyes volt már a földrajzi fekvése is, hogy többször eltévedtünk, visszafordultunk, tanakodtunk hasonló cipőben járó turistatársainkkal (a szandál és az edzőcipő volt a legnépszerűbb), kérdezgettünk nagyritkán feltűnő helyieket az irányt illetően.

Útközben több duriánültetvényen is átsuhantunk, ami megerősítette elhatározásunkat, hogy nem megyünk haza anélkül, hogy e fura gyümölcsöt megkóstoltuk volna, és meg is lepett, hogy egy teljesen átlagosnak tűnő fáról hogyan lógnak csak úgy egész rövid ágacskákon az óriási szúrós termések! Magát a kertet is egy feltűnően jóízlésű és korát meghaladó gazdasági-, valamint szépérzékkel rendelkező duriánt termesztő farmer építette. E jelzőkben akkor bizonyosodtunk meg, amikor végre alkonyatkor (a zárás miatti aggodalomból felocsúdva) beléptünk a kertbe.

IMG_2311 IMG_2324

Felejtsétek el a színes műanyag-babákat. Felejtsétek el a viszonylag ízléses szoborcsoportokat, melyek látványát ápolatlan, szemetes, rendetlen környezetük rontja el. Az egyszínű szürke kőszobrok egy gótikus templom eleganciájával álltak egy keskeny, néhol vízesésekkel szegélyezett csermeny partján a vadonban. Az erdő befogadta őket, mint (utolsó építészeti hasonlat, ígérem) az elfeledett maja áldozati piramisokat, sokkal közelebb hozva így eredeti rendeltetésükhöz, a természeti erők tiszteletéhez.

A kézzel faragott szobrok néhol csoportosan, máshol önmagukban testesítenek meg istenségeket, állatokat, Buddhát, itt egy ugrásra kész tigris, ott egy pár női táncos a csúcson ülő férfi elégedett szemei előtt. Kár, hogy e folklorisztikus történeteket nem mellékelték sehol, érdekes betekintést nyújtott volna a népi hiedelmekbe és mitológiába. De így is egyik legkedvesebb helyünkké vált e kis rejtett isteni erdőcske. (Nem utolsó sorban a vicces fotólehetőségek miatt.)

IMG_2338 IMG_2315

Indulásunk előtt egy fa mögül Szabi piciny duriánnal tért vissza, mely így is nagyobb volt, mint egy grépfrút, viszont képtelenek voltunk megbontani, ezért mégiscsak megálltunk egy útszéli árusnál, hogy vegyünk egy meghámozottat. A szúrós héj minket leginkább a vadgesztenye termésére emlékeztetett, s ahhoz hasonlóan, ha érni kezdett, magától kinyílt, belsejét, mely krémes színű és állagú anyag volt, feltárva lakmározásra. Hátizsákunkban viszont a szúrós minidurián kilyukasztotta a celofánnal bevont műanyag tálcában tárolt belső gyümölcsöt, úgyhogy mire visszaértünk lakosztályunkba, már elég erős szagfelhő követte minden lépésünk.

Az egész felhajtás Örkény István Presztizs-ére emlékeztetett:

Két hétig terveztük, hogy majd veszünk. Mindennap megálltunk a kirakatok előtt, sóváran néztük. Végül is a születésem napján, április 5-én déli tizenkét órakor megkérdeztük, mibe kerül. – 275 frankba – mondta a gyümölcsárus. – Elsőrendű, teljesen friss, zamatos ananász. (…)

Ha kicseréljük a kirakatokat előbb a bangkoki delikatesz-részlegre, majd az utcai piacokra, a születésnapomat nászutunk utolsó napjára, a dátumot az akkori dátumra, az árat pedig a már elfelejtett összegű bahtra, akkor a legendás ananász az orrfacsaró duriánná változik életünk narratívájában.

IMG_20140629_195552747 IMG_6761

Abban is hasonlóak voltunk Örkény sznob hőseihez, hogy nagyon furcsának tartottuk az ízét, amit nem csak a szaga, de a krémszerű, penészessajt-szerű állaga sem tett kívánatosabbá. Férjem egy falat után kijelentette, hogy biztos romlott, és nem hajlandó egy tizennégy órás repülőút előtt hasmenést okozni magának vele, én meg makacsan próbáltam süteményízhez hasonlítani az aromáját, bár öt kanálnyinál így sem jutottam tovább.

Inkább elkönyveltük magunkban, hogy úgy jártunk vele, mint a legtöbb itteni dologgal: mikor nagyon vágytunk rá, csalódtunk benne, de útközben rengeteg egyéb gyönyörű tényre hívta fel a figyelmünket. S ha valami első látásra túl egzotikusnak tűnt is civilizált ízlésünknek, csak annál jobban értékeltük utólag a másságát. Valamint jó kis sztori keletkezett belőle.

Bangkok / ételek / Thaiföld

Szőrös gyümölcsök és tengeri herkentyűk, avagy gondolatok a thai gasztronómiáról

Egyik fontos érv az ország választásában a konyhakultúra milyensége volt. Már régóta fentük ugyanis a fogunk egy-két izgalmas, egzotikus falatra, és állítólag Thaiföld pont ebben kiváló. Otthon már utánaolvastunk pár dolognak, sőt, még egy thai étteremben is voltunk Kolozsváron, ami ugyan nem tűnt annyira különlegesnek, de a kaja ízlett.

Így tehát várakozással telve és korgó gyomorral léptünk ki a repülőből, és alig vártuk, hogy végre a városba érjünk, és együnk a sokat emlegetett utcai árusok standjáról valami frissen készítettet. Nos, hát, ember tervez, bürokrácia végez, de erről egy másik posztban majd bővebben.

Elég az hozzá, hogy mikor végre kiértünk a repülőtérről, majd az egészen hidegre légkondicionált, tiszta, elegáns, ultramodern skytrainből, forró zuhanyként ért a külvilág. Szó szerint. Ugyanis az enyhe harmincöt fokos hőmérsékleten kívül, amely kissé fejbe kólintott, a levegő leginkább egy szaunáéhoz volt hasonlítható, írd és mondd 80% nedvességtartam! Ehhez add hozzá, hogy mikor leértünk a mozgólépcsőről, egy más világba érkeztünk. A kényelmes, hűtött, relaxációs zenével kellemessé tett magasvasút Olümposzából a déli forgalom kellős közepébe estünk, dudálás, kiabálás, portékáikat és szolgáltatásaikat tolakodóan ajánló helyiek kakofóniájába, amit a tűző nap és lépésenként kerülgetendő utcai árusok tettek elviselhetetlenné.

IMG_20140712_095224 IMG_20140712_094813

Hogy ebben mi esett a legrosszabbul? Hát persze, hogy a várva várt étel a piedesztálról! A hangok és a tömeg még elfogadhatók lettek volna, de a szagok…. az már gyomorforgató volt! Ahogy a legmagasabb károsanyag kibocsájtási értéket is jóval meghaladó motrok, taxik és a háromkerekű fedett taximotor tuk-tukok pöfékelése keveredett az olajban piruló húsok, valamint az egész nap izzadó járókelők szagával, az a borzalmas és ínycsiklandó olyatén kombinációja volt, ami még a legkalandosabb ínyencnek is elvette volna a kedvét az étkezéstől.

Az utcai kajálással mai napig is hadilábon állunk, úgyhogy kezdetnek bementünk egy kifőzde és egy gyorsétkezde keverékének tekinthető helyiségbe, ahol olcsón és meglepően jól ettünk. Ezzel pedig meg is tört az átok, azóta csupa fincsi kaját habzsolunk!

Már a skytrainből láttunk egy nagy és modern bevásárlóközpontot, ahova azóta is minden este bejárunk vacsorázni. A food court tele van thai meg indiai, japán, koreai étkezdékkel, vagyis gyorsbüfékkel vagy miacsudákkal, de a lényeg, hogy mind nagyon ízletesek, és ott készítik, általában a szemed előtt, a megrendelésed után azonnal.

A pad thai a kedvencünk Thai rizslaskás leves halgombócokkal

Kedvencünk eddig a pad thai, amely pirított rizslaska (rizstészta, kedves anyaországi olvasóim), tofu és kesudió, valami hosszú, ropogós babcsíra, csilipor és titkos szószok keveréke. Kissé csípős, de isteni! Próbálkoztam már kevésbé csípőset kérni, de a „little spicy” is ugyanannyira megizzaszt, legalább is engem. Szabi egész jól bírja.

Azon kívül többfajta gombócos dolog is van, amit itt angolul mind „dumplingnak” neveznek, thaiul pedig fogalmam sincs hogyan, ugyanis nem írják ki latin betűkkel, de sejtem, hogy náluk változatosabbak lehetnek az elnevezések. Ezeket általában levesbetétként használják. Engem a húsos derelyére emlékeztet a fodros laskás (tésztás) szélükkel, és a húsgombócos közepükkel, ha tudjátok, milyen az. Ha nem, akkor meg gondoljatok a tortellinire.

Egy leves általában alapléből áll, amit már kaptunk külön kis tálkában is a nagy tányér mellé, és nem nagyon tudtuk eldönteni, hogy a többire öntsük-e, vagy az ujjainkat mossuk meg benne – és ebben sem az íze, sem a hőmérséklete nem segített eligazodni. Azon kívül van a rizslaska (vagyis tészta), amit hagyományosabb helyeken a vásárlás percében eresztenek bele egy mély fakanálban az forró alaplébe, majd egy perc főzés-áztatás után tesznek a tálkádba. Mellé jön valami zöld, ami engem a spenótra, meg az út szélén növő bokrok leveleire emlékeztet, esetleg pár babcsírával megdobva – ez utóbbi számomra az új favorit. És persze az elmaradhatatlan hús, ami lehet sült kacsa felvágva (ilyenkor, sajnos a bőrét és zsíros részét is belevágják), füstölt sertés, főtt csirke (ami valahogy mindig ki van fogyva), hal vagy ezek bármelyike gombócként.

A második képen halgombócos leves van. Sajnos elkövettük azt a hibát, hogy – előző stratégiánkkal ellentétben –, ugyanarról a helyről vettünk mindkettőnk részére, és szinte ugyanazt kaptuk, azzal a kivétellel, hogy az enyémben levesbetétnek valami laskaszerű, de nyüvecskealakú dolog volt, amit nem díjaztam túlságosan. Viszont a hal érdekes dolog, nagyon változatos a felhasználása, reggelire ettem már olyat, ami kinézetre teljesen megegyezett a préselt sonkával, mégis halból készült. A csatornákon hajózva pedig mindenhol látni nagyméretű halakat siklani a vízben, úgyhogy valószínűleg nem nehéz hozzájutni. (Csak remélni merem, hogy nem azokból lakmározunk.)

Amit viszont igazán imádok, az a rengeteg különböző fajta gyümölcs. Na jó, nagyrészük ízben a dinnye és a tök keverékére hasonlít, de hát találj ki te egy olyan gyümölcsöt, ami semmi más meglévő ízre nem emlékeztet, ugyebár! Meg sem enném valószínűleg.

IMG_2193 Dragonfruit meg egyéb gyümölcsfurcsaságok

Itt van például ez a nagyon dizájnos dragonfruit, vagyis sárkánygyümölcs, ami kívülről egy erős pink zöldes szegélyekkel, belülről pedig fekete-fehér. Hát nem modern? És finom is, noha nem túl édes, de aromás. Vannak azon kívül szőrös kis gyümölcsök, amelyek vékony héjukat megvágva szemgolyószerű édes gyümölcsöt rejtenek magukban. Ez a rambután, a lychee nagyobb testvére. Vigyázat, magot, és az azt körülvevő kérget is tartalmaznak!

De ettünk ezen kívül nyers papayát – fincsi, ittunk guava levet – szintén egész jó, valamint pálmamagot, vagyis annak a belsejét, ami áttetsző fehér, zselészerű és édeskés. Azon kívül ittunk krizantémlevet, ami egy hihetetlenül fura konceptus, és a szinesztézia kitűnő példája, ugyanis arra a virág ízére emlékeztet, amelyet eddig csupán az illata alapján ismertünk. Édes, de mi nem kedveltük. De még van a listánkon pár dolog, amit ki kell próbáljunk!

A durian szúrós és büdös, de állítólag isteni! IMG_6761

Kiemelt helyen szerepel a durian, ami egy nagy szúrós gyümölcs, és olyan büdös, hogy törvény tiltja a repülőterekre és hotelekbe való bevitelét. A közepe puha, így állagban és szagban is a francia penészes sajtokra emlékeztet. Noha megfogadtam, nem megyünk haza anélkül, hogy meg ne kóstoltuk volna, eddig még nem sikerült a bátorságunkat annyira felszítani – no meg, a többi gyümölcshöz képest legalább is, elég drága.

Azon kívül ismert hazai zöldségek furcsább formáival is találkoztunk, mint például az icipici vinettával (padlizsán), ami fehér és lila színben egyaránt akad, egy kis díszítő virágra emlékeztetve. Egyszer még fogadtunk is Szabival, hogy a lime kinézetû citrus az-e, de sajnos naracssárga belseje miatt egy zölden maradt mandarinhoz hasonlított leginkább. Meg láttunk rendes görögdinnyét, amelyik sárga volt belül. Na, ez jól betenne a két gyümölcs egyikét kölcsönösen imádó, míg másikat utáló csoportoknak!

Na, mára ennyi jutott az étkezésről, ha valami finomat eszünk még, arról beszámolok majd. A durián pedig következik. Ígérem. (Kiegészítés: ettünk duriánt, leírását az utolsó fejezetben olvashatod.)