Utat Mutat

Just another WordPress site

Japán / Kiotó

Gion, a gésák birodalma

A gésák titokzatos művészete ma is sokak fantáziáját izgatja, s mi sem voltunk különbek. Kiotó, a valamikori főváros, Tokión kívül az egyetlen város, ahol valódi gésával találkozhat az ember. Persze nem az átlagember. Gésa által szórakoztatva lenni egy kiváltság. Olyan kiváltság, amelyet kevesen engedhetnek meg maguknak. Csupán a beavatottak.

A gésák (geisha), ellentétben a nyugati tévhittel (és Japánból tekintve minden nyugati), nem prostituáltak, hanem művészek. Nem a testük eladásából élnek meg, hanem a képességeikből. A maikó, a tanuló gésa, éveket tölt az ősi japán hagyományok tanulmányozásával és tökéletesíti magát a legyezőstánc, a shamisen nevű húros hangszeren való játszás, az elegáns mozgás és a férfiak szórakoztatásának művészeteiben. A felszentelt gésák a vagyonos és befolyásos férfiakkal csupán a teaházakon belül találkozhatnak, amikor is teát vagy szakét töltenek nekik, beszélgetnek velük és néha privát táncelőadással örvendeztetik meg hűséges klienseiket.
IMG_8849 IMG_8859
Mindezt nem akárhol, hanem a kiotói Gion negyed falain belül. Belépve a Gionba az ember mintha egy külön világba kerülne. A magas, vitrinekkel és villogó cégérekkel hivalkodó épületek után mintha több száz évet ugrottunk volna vissza az időben. Mindenhol pici, egy-kétszintes faházak elegáns lámpácskákkal, ablakukon régi papírsötétítő védi a vendégeket a kíváncsi tekintetek elől. Ez a városnézés inkább a fantázia kirándulása, a legizgalmasabb nem az, amit látunk, hanem amit képzeletünk fest a zárt ajtók mögé.

Itt élnek és tanulnak ugyanis a világ egyik legrégebbi hagyományának fenntartói. Japán, amely fénysebességgel modernizálódott és hagyott el mindent, ami a múltjára emlékeztette, a gésa tradíciót furcsamód tovább éltette. A geikók, ahogy Kiotóban nevezik őket, ma is ugyanúgy élnek, mint száz évvel ezelőtt, ugyanúgy festik az arcukra a bőrüket eltakaró, maszkot jelképező fehér festéket, hordják a kézzel díszített, drága, nehéz és bonyolult selyemkimonóikat.

IMG_8893 IMG_8873
Turisták számára szinte lehetetlen élő kontaktusba kerülni egy valódi gésával, hiszen a csillagászati árakat kérő teaházak sem nyitják meg bárki számára ajtajukat. Mi is meg kellett elégedjünk a turistákkal és kölcsönvett kimonókba öltözött japán hölgyekkel teli Gion külső megismerésével, a házakon belül történő eseményeket számunkra fátyol fedte. Mégis, az előzetes kutatásként elolvasott Egy gésa emlékiratai megelevenítették az épületeket, jól ismert történetekkel és szereplőkkel töltötték fel a helyet.

Itt lakhatott a kis Csijó (Chiyo), aki végső elkeseredettségében egy hasonló ház tetején át próbált elmenekülni szigorú és érzékelten nevelői elől. Itt járhatott Hatszumumó, akinek a szépségénél csupán kegyetlensége volt nagyobb. Ebben a nagy épületben tanulhatott az iparkodó, leendő gésa Szajuri (Sayuri), aki az Elnök iránt érzett viszonzatlan szerelmét munkájába fektette. És még ennél is több szenvedélyt és szenvedést sejthetett évszázadokon át minden egyes fal és utcakő. Gion ugyanis a látszatok helye, ahol senkit sem érdekel, mi rejtőzik a fehérre festett (ál)arc mosolya mögött.

IMG_8922 IMG_8913
Kiegészítés: Nemrég láttam egy sokkoló filmet a japán szerelmi iparról, amelyben a hatékonyságot minél fontosabbnak tartó japánok a szerelmet is aspektusaira bontva árulják. Itt derült ki, hogy ma is sok tehetős fiatal hajlandó kemény pénzeket fizetni azért, hogy egy különleges alkalomkor meglátogatott bárban egy ellenkező nemű host(ess), (házigazda/gazdasszony) italt töltsön neki és pár órára osztatlan figyelmet szenteljen neki. Ez a foglalkozás, úgy tűnik, a gésa hagyományainak továbbélése, mely egy karrierorientált és elmagányosodott társadalomban virágzik, mint hajdanán. A szórakoztatás művészeti része már nem aktuális, hiszen azt színházak, filmek és egyéb ágazatok külön is teljesíthetik, de az emberi érintkezés sosem veszít fontosságából – és láthatóan piacképességéből sem.

Leave A Comment