Utat Mutat

Just another WordPress site

építészet / Koh Samui / sziget / természet / Thaiföld / utazás

A műanyag bébi-Buddha és a kettesszámú vízesés találkozása a GPS-koordinátás kincskereső térképen – avagy a giccs és természeti szépség keveredése Koh Samuiban

Nem fogok írni a lusta napokról. Nem fogok írni a reggelik változatosságáról, a medenceparti olvasás gyönyöréről, a csupán a hűs megmártozásoknál hidegebb koktélokról. És a nászutak ehhez hasonló élvezeteiről.

Amiről viszont igenis szívesen megosztom gondolataimat kedves olvasóimmal az az egyik következő nap, amikor autót béreltünk, hogy bejárjuk a szigetet, és szintén szokatlan (az ehhez mért látványok ihlette) következtetéseket vontuk le belőle. Az egyik az lévén, hogy nem minden szép, ami egzotikus, főleg, ha olcsó. Csak azért, mert a szállodákat seregnyi dizájner tervezte tökéletesre vizuálisan és funkcionálisan egyaránt, nem jelenti azt, hogy a sziget egyéb látványosságait is hasonló mércével kell mérni.

IMG_6459 IMG_6472

De hadd kezdjem elölről.

Lefoglaltuk az autót, vártunk pár percet, amíg kimotorozott a városból egy srác, hogy átadja a kulcsát a szálló parkolójában található több tucatnyi fehér Toyota Avis egyikének, felpakoltuk a vizet, naptejet, kalapot és az ingyen kapott szépia kincskereső térképet, majd fél órát keringtünk a közeli üdülőtelepeken benzinkutat keresve, hogy amint a sziget negyedét bejárva megtaláltuk az első kissé lerobbantat, megforduljunk és elinduljunk kitervelt útirányunkba, csak hogy a szállónk előtt elhaladva pár percre rátaláljunk egy kitűnő állapotban és kijelöltséggel rendelkező töltőállomásra (persze a másik irányban). És ekkor még csak reggel tizenegy volt.

Útitervünket hagyományos kalauzunk, valamint egy rendhagyó kincskereső térkép alapján állítottuk össze, mely utóbbihoz a szálló jóvoltából jutottunk; ezen kijelölték és rárajzolták a sziget összes érdekesebb turista célpontját, de sajnos címek helyett csupán GPS-koordináták számai szerepeltek –  aki próbálta kézzel bepötyögni egy-két helyszín koordinátáit, tudja, elég frusztráló vállalkozás –, viszont még mobil applikációval is rendelkezett. Első megállónk a Nagy Buddha-szobor volt, de már máshol is említett megfelelő tájékoztatás hiánya miatt több egyéb helyen is megálltunk utunkban – bevallom, igazából bárhol, ahol nagyobb, vörös tetős arany szegélyű épületet láttunk, amiből nagy valószínűséggel lehetett templomot sejteni. Eleinte örültünk annak, hogy mennyi kulturális és építészeti remekművet látunk majd, egy adott ponton túl viszont lemondtunk arról, hogy ezek keresésével töltsük a nászutunk pihentető szakaszát.

IMG_6488 IMG_6500

A dolog ugyanis így áll: vannak ugyan Buddha-szobrok, nem is kicsik és nem is kevés, de láthatóan nem a kifinomultság a legfőbb erényük. Sokuk műanyagból készült vagy ezzel borított, aminél csupán az „életszerűre” kifestett szín zavaróbb. Hogy ne beszéljünk a sok művirágról a talapzatnál, a tyúkokról, melyek paradicsomi békességben kapirgálnak a szent helyek közelében, valamint a higiénia elleni azon támadásról, amely szerint le kell húzni a cipőt nem csak a szobor közvetlen közelébe menéskor (ami akár elkerülhető is lenne), hanem már a tavon levő mesterséges szigetecske kapujában vagy a piramisszerű emelvény aljában. (Tapasztalataink: a világos színű kőkocka a legkevésbé forró, és érdekes dilemma az is: vajon a hűsítőnek, de koszosnak kinéző pocsolyák csak annyira piszkosak, mint a padló többi része, vagy annál jobban?)

Hogy otthoni olvasóimnak is élénk képet adjak az állapotról, ajánlom a következő receptet: menj be egy kínai üzletbe, válaszd ki az öt legnagyobb és legdíszesebb dekorációt, és vidd ki egy megyeközponttól legalább egyórányira levő faluba, majd helyezd egy udvar leglátogatottabb pontjára. És máris várhatod a fotósokat (ha nagyon jól sikerült, esetleg a ProTV is tiszteletét teszi).

IMG_6507 IMG_6515

Következő megállónk egy hagyományos halászfalu lett volna, de ez, amint kiderült, privátban nem látogatható – vajon csak akkor létezik, amikor szervezett kirándulással megy az ember? Hogy is van ez? Máig is rejtély. Bekukkantottunk viszont egy temetőbe, ami, lévén, hogy nem turistáknak szánták, egész ízléses volt, padokkal felszerelt, valamint rengeteg macska frekventálta, úgyhogy itt elvoltunk egy ideig a kellemes árnyékban. Találtunk egy kínai szentélyt is, amely, ha lehet, még rikítóbb volt (ilyen színes sárkányokkal eddig még nem találkoztunk), viszont szemben a tenger mintha teljesen más filmből lett volna. Láttunk egy icipici házacskát is, melyet a Jim Thompson-emlékházban ismertetett szokás szerint a hely szellemének építenek, engesztelésül, hogy a területét az emberek saját otthonuk részére birtokba veszik.

IMG_6525 IMG_6527

Feltett szándékünk volt a kettesszámú vízesést meglátogatni, ami korántsem bizonyult oly kis falatnak, mint elsőre tűnt. Apropó falat: van egy érdekes thai szokás, hogy kicsiny zacskóban levő élő állatokat lehet felajánlani a transzcendensnek, úgy mint aranyhalat, teknősbékát vagy siklót, amit megvesz az ember a szentély előtt álló bódéból, és szabadon ereszti a vízbe. A vízeséshez vezető úton a frissen sült panírozott banán mellett ilyesmit is lehetett kapni, vagy (kezdőknek) haleledelt, kenyérfalatokat, hogy ne haljanak éhen a korábban szabadon eresztett áldozati bárányok halak. A vélhetően a távolabbi vízesés patakjában óriási halak cikáztak a sekély és tiszta vízben, olyan sűrűségben, hogy egy-két kenyérdarabot másodpercek alatt széttéptek. Pihentető tevékenységnek sem utolsó, így órákig néztük volna fickándozásukat.

IMG_6568 IMG_6566

Továbbindulásunkkor kiderült, mily hasznos volt az előtte megtett halnéző time-out. A vízesés ugyanis jó félórányi gyaloglásra volt a parkolótól, amit persze csak akkor tudtunk meg, mikor csapzottan, izzadtan és kifáradtan, a visszafordulást fontolgatva végre megpillantottuk. Addig csupán annyiban voltunk biztosak, hogy menni kell, előre, de valószínűleg jó úton haladunk, ha le nem térünk a kis ösvényről.

Az erdei séta újszerű volt, a vízesés nem annyira. Az indás őserdő hatalmas fáival, sosem látott növényeivel, furcsa gyümölcseivel, hangjaival, illatával olyan világot idézett, amelyről addig csak olvastunk, vagy filmben láttuk. A banán-ültetvényért kiirtott ősi növényzet és öntözési rendszer egy adott ponton átadta helyét a valódi vadonnak, és onnan már egész izgalmas botanikai felfedezés volt. A vízesésben csalódtunk kissé, sehol nem volt elég mély, hogy megmártózhassunk benne, noha az egyetlen rajtunk kívül ottlévő pár megpróbálta ugyan. De kellemes volt egy végre-leülni-nézni-a-természetet-belelógatni-a-lábunkat-féle módon.

IMG_6570 IMG_6602

Hazafelé átvágtunk a sziget központján, megálltunk egy mumifikált szerzetes emlékművénél, amely szintén meghökkentette nyugati érzékenységünket. Hogy egy kiszáradt emberi tetemet nézünk majd arany keretbe zárva, pár napja még nem gondoltam volna. Habár a Szent Jobb is hasonló műemlék, csak ahhoz több történet, legenda, számunkra motiváltabb mitológia kötődik. A valószínűleg Google Translate-tel fordított tábla (sírkő?) alapján egy szentéletű szerzetes földi maradványait láthattuk (többször „undercomposed”-nak [alulbomlott?] jelölték „undecomposed” [felbomlatlan] helyett, nyomdahibákkal tarkítva az amúgy is nehezen érthető szöveget), aki ötven évig családi életet élt, majd elhatározta, hogy felveszi a buddhisták narancsszín csuháját. További érdemeiből csak annyit említenek még, hogy megjósolta saját halálát, és teste nem sorvadt el, mire kiállították.

IMG_6613 IMG_6617

Ekkor már a keleti parton voltunk, otthonunkhoz egész közel. Az utunk során látott, ember alkotta giccs és a természetes szépség szimbolikus találkozási pontját a Nagymama és Nagypapa (Hin Yai és Hin Ta) kövekhez köthetjük, melyek esetén, úgy tűnik, nem az ember utánozta a természetet, hanem épp ellenkezőleg, a természet alkotott kirívó, fotózható, népszerű vulgaritást, mintegy feladva elveit, és engedve a nép akaratának.

A kerek és oszlop alakú kövek ugyanis férfi- és női nemi szervet ábrázolva emelkednek ki a tengerpartból, s noha a női rész csupán interpretáció kérdése, nagyon tiszta fantáziával kell az rendelkezzen, aki az égbenyúló kőfalluszt nem látja egyből és állandóan annak. A part máskülönben egész különleges volt, a mély kék víz és a barna-bézs csíkos kőalakzatok kombinációja festői – kérdés, hogy lenne-e ennyire látogatott és fényképezett, ha a „nagyszülősziklák” hiányoznának a tájból. (A kíváncsiaktól elnézést kérek, hogy a képeken nem találhatóak e sziklakülönlegességek, gondoltam, akit nagyon érdekel, rákereshet máshol is. Számomra már elég kompromitáló volt a szerzetes-múmia illusztrálása is.)

IMG_6648 IMG_6626

Ennyi különböző látnivaló után képtelenek voltunk nem elgondolkozni azon, hogy hogy is működhet egy ilyen turistaparadicsom. Kiállítasz mindent, ami számodra érdekesnek tűnik? Ráhagyod a természetre, hogy odavonzza néha lenyűgöző, máskor kevésbé egyértelmű bájaival a külföldieket? Vagy itt is kapitalizmus van, mindenki azt villogtatja, amije van, s reméli, hogy valaki fizetni fog a megnézéséért? Ha egyszer édes hazánk is észreveszi a Maslow-piramis többi szintjét is, nálunk is égető aktualitást nyernek majd a hasonló kérdések.

Leave A Comment