Utat Mutat

Szubjektív útleírás a világ körül

Posts tagged sake

egészség / ételek / Japán

A szusi, a matcha és a szaké, avagy gondolatok a japán gasztronómiáról

Ne jöjjön Japánba, aki nem szereti a halat – gondolná az ember, s nem alaptalanul. Vagy a rizset. Vagy a szusit. Japánban lehet ugyan európai koszton élni, de nagyon körülményes. Akkor már sokkal szívesebben ajánljuk, hogy vesse bele magát a kedves vendég a kulináris élvezetek ezen medencéjébe, mely a világon az egyik legegészségesebbnek tartott, de kétségkívül nem szokványos eledelek rengetege. Ínycsiklandozó beszámoló következik – a kizárólag a hagyományos magyar konyhát kedvelőknek, valamint az éhes olvasóknak nem ajánlott.

A szusi (sushi)

A legtöbb embernek a szusi jut eszébe a japán konyháról, s noha a helyiek nem kizárólag ezen élnek, valószínűleg ez a legismertebb, és – hadd valljuk be – legkülönösebb ételük. Már az tény, hogy nyers halból készül, felforgatja a gyengébbek gyomrát, de a kevésbé kísérletezőkedvűek számára már maga a kinézete is rettentő szokatlannak tűnik. Pedig maga a koncepció (és az elkészítés is) rendkívül egyszerű: a rizs a szénhidrát részt biztosítja, a halszelet a fehérjét, a többi hozzávaló (mint például a waszabi vagy az alga) pedig csak fűszerezés vagy különböző ízvariációk érdekében került bele. Vagyis mindent megtalálunk benne táplálék szempontjából, amit egy krumplipürés csirkében, vagy szalámis szendvicsben meg akar kapni az ember.

japán szusi gyorsétterem  japán szusi nigiri

Bár a legtöbb étteremben lehet kapni pár fajta szusi tekercset, az igazi ínyenceknek kihagyhatatlan egy szusi étterem. Mi legjobban az utolsó napunkon megejtett oszakai gyors-szusizóst kedveltük, ahol tányéronként fizetett az ember, s a körbemenő futószalagról bármit levehetett, amit megkívánt. Itt leginkább a különböző halak (lazac, tonhal, angolna) vagy tengeri állatok (tintahal, garnéla, fésűkagyló), valamint rizs keverékével készült nigirit lehetett kapni, felcsavart, általunk kifejezetten a szusival asszociált makit alig láttunk. De nem sajnáltuk. Tonhalas és lazacos makival már a hét során jól belaktunk – titkos helyünk a zárás előtt levő bevásárlóközpontok élelmiszer szekciói, ahol az aznapi megmaradt szusit egész jó áron lehetett elkapkodni.

A rizs

O-kome, a nyers rizs, az o- tiszteletet jelző előtaggal, illetve go-han, a főtt rizs, a legnagyobb tiszteletet jelző előtaggal, mely az ‘étkezés’ szó szinonimája is. Ebből is látható, hogy a rizsfogyasztás milyen mélyen gyökerezett a japán kultúrában, enélkül elképzelhetetlen a táplálkozás. A rizs a japánoknak olyan, mint nekünk a kenyér. Meg a krumpli. Vagy a liszt. Ugyanis a lisztet, az ecetet, sőt még a híres alkoholos italukat, a szakét is rizsből készítik. Megkerülhetetlen. És ráadásul pálcikával eszik.

japán sült tészta halpehellyel japán étterem vitrine

Éttermek menüjében hozzánk legközelebb leginkább a sült rizs áll, csirkével, tojással és icipici, épp csak díszítésként használt garnélával, ami javasolt a szusi-fajta ételek alternatívájaként, bár, valljuk be, a töltött káposztához képest még mindig nagyon ázsiai. Aki viszont a laskával/tésztával próbálná kikerülni a hatalmas mennyiségű rizsdömpinget, az csalódni fog: búza helyett ugyanis ez is rizslisztből készül.  És mikor már azt hisszük, hogy ennél több rizset már nem lehet elfogyasztani, akkor tekintsük meg a szupermarketekben szendvicsként árult onigirit,  a celofánba csavart főttrizs-labdát, amelyet tízóraiként lehet fogyasztani. Ha már nagyon kívánjuk a rizset.

A matcha

Valamikor a teaszertartásokon használták ezt a különleges termesztésű zöld teát, története ezer évvel korábbra nyúlik vissza. A 12. században már a japán szerzetesek is termesztették, főként Kiotó környékén, s titka, hogy a szüretelés előtti hetekben árnyékban nő, így több klorofilt termel. A japánok ennek a teakülönlegességnek tulajdonítják meglepően hosszú várható élettartamukat. Mindenféle ételt ízesítenek vele, csokoládétól kezdve a fagylalton át a helyi édességekig, s még a Starbucks-ban is lehet kapni habosra kavart matcha lattét. Ajándéknak sem utolsó, mivel a külföldön beszerezhető árhoz képest egész olcsó.

matcha teás termékek szaké és tálalása

A szaké (sake)

A rizsből erjesztett ital (tévesen „rizspálinka”) nagyon kellemes meglepetésben részesített. Íze és alkoholtartalma leginkább a boréhoz hasonlít, és szerencsére a rizsre egyáltalán nem. Az etiketthez hozzátartozik, hogy mindenkinek egy-egy nagyobb kerámiaüvegben hozzák ki, amihez kicsi shotos pohárméretű kerámiacsésze jár, de udvariatlanság, ha magának tölt az ember, ezért egymásnak öntik az asztaltársak az italt. Ez után jön a koccintás, ami a kampai felkiáltással, egyszerre a levegőbe emelt csészével történik.

A rámen

Na, ez áll legközelebb a mi európai ízlésvilágunkhoz, leginkább egy jól megrakott Újházi-tyúkhúslevesre emlékeztet. Csirke- vagy halalaplében (kivételesen) búzalisztből készült hosszú leveslaskát/tésztát és egyéb zöldségeket (esetleg húst) tálalnak, amihez kanalat is adnak, habár az asztali etikett elfogadja azt is, ha előbb pálcikával kihalásszuk a feltétet, majd megisszuk a maradék levet a széles szájú csuporból. A barnás, sűrű, nem áttetsző miszó már korántsem olyan ismerős ízű, úgyhogy nagyobb adag bevállalókészség kell hozzá, de lehet benne mindenféle tengeri herkentyű.

japán ramen leves japán mizo leves kagylóval

Az instant rámen-variációk Japánban egész polc-sornyiak, de itthon is találkozhatunk velük: a zacskóban előfőzött laska/tészta van, amit forró vízzel kell leönteni, majd egy kicsi zacskóban található olajat vagy zsiradékot és a másik kicsi zacskóban levő fűszert és esetenként szárított zöldségdarabkákat kell rászórni. Gyors, finom, de nem túl egészséges ebéd. Mindenképp ajánlottabb a friss verzió – már amikor van rá az embernek lehetősége.

építészet / ételek / Japán / Oszaka

Vissza a jövőbe – Oszaka 5th Avenue-ja, Champs-Élysées-je és Times Square-je

A következő utunk a város másik aspektusát célozta meg, feudális helyett az ultra-modern üzleti központot, ezért lemetróztunk a  Shinbaiashi (N15) megállóba. Oszaka Tokió után a leglátványosabb metropolisz, s gazdasága is a második helyre teszi. Lakosságának mérete viszont egy furcsa jelenséget idéz elő, tudniillik éjjel csak a harmadik legnagyobb japán város, míg nappal a rengeteg munkába ingázónak köszönhetően a második helyre tornázza fel magát.

Már a felszínre jutásunkkor láttuk, jó helyre érkeztünk. Útikönyvünk szerint az oszakai 5th Avenue környékén lehettünk, a legdrágább, legelegánsabb üzletek sugárútján, s való igaz, már láttuk is elsuhanni előttünk a karcsú Corvette-eket, áramvonalas Ferrarikat. A széles utcát viszont nem csupán üvegborítású, minimalista irodaépületek szegélyezték, hanem biciklisávok és zöldellő fasorok. Ebben a viszonylatban inkább emlékeztetett a párizsi Champs-Élysées-re, mint new yorki mására.

osaka utcái tesla autószalon osaka

Carspotting, avagy sportautó-bámulás közben rossz irányba indultunk el, de egy kedves járókelő kérésünkre, gyenge angollal, de útbaigazított. (Akkor még nem tudtuk, hogy az Európában oly laza utcai kérdezősködés nem igazán fog bevállni, hiszen a legtöbb japán nem, vagy csak nagyon kevéssé beszél angolul, habár segítőkészségükhöz kétség nem férhet.)

Mielőtt ellenben visszafordultunk volna, beléptünk egy Tesla autószalonba, s az előbb említett nyájasság szellemében az eladó (egyértelmű turista-kinézetünk ellenére) felajánlotta, hogy nyugodtan próbáljuk ki. A fiuk szégyelősen szabadkoztak, viszont én beültem a jobboldali, anyósülésre. Csak akkor vettem észre, hogy a japán kocsikat az angol szokás szerint a jobb oldalon vezetik, amikor a kormányt láttam magam előtt. Kellemesen letisztult, elegáns belseje volt, s noha gyorsulását nem sikerült kipróbálni, mégis érdekes volt a híres elektromos autóban ülni.

Vasárnap lévén az utcák csendesek voltak, nyugodtak és tiszták. Lépkedtünk a napsütésben, csodáltuk a csillogó luxusüzletek kirakatait, s néha be-bepillantottunk egy-egy mellékutcába, melyek keskenyek, zöldövezet és sportautók nélküliek, de valahogy autentikusabbak és izgalmasabbaknak tűntek. Adott ponton elhatároztuk, hogy a célpontunkat nem csak az árnyas sugárúton lehet elérni, s a megadott irányt tartva betértünk egy kisutcába.

oszaka utca osaka utca

Egyből más hangulat fogott el. A levegős, elegáns, enyhén sznob körút helyett egy icipici sikátorban találtuk magunkat, ahol kizárólag gyalogosok járhattak, vagy ha néha akadt is egy beszállító kocsi vagy taxi, az utca akkor is a járókelőké volt. De ez nem minden. A visszafogott, hideg, dizájner szürkék és kékek után itt harsány, villogó, képekkel terhelt cégérek kakofóniája fogadott, éttermek ablakai hívogattak ínycsiklandozó fogások ábráival, kis üzletek színes plakátai kapták el tekintetünket, táblák, jelek amerre a szem ellát. Egy-egy üzletnek lámpaoszlopnyi magasságig tele volt rakva az oldala színes táblákkal, amelyeket elolvasni ugyan nem tudtuk, de nagyon gyanítottuk, hogy termékek nevét, akciókat meg hasonló hétköznapi hirdetéseket tartalmaznak.

Ekkor már jóval elmúlt az ebédidő, így városnézésünk egyre céltudatosabbá kezdett vállni: egy (viszonylag) olcsó, de hangulatos kis étkezdét kerestünk, ahol korgó gyomrunk és elfáradt lábunk megnyugodhat. Persze ezt könnyebb megfogalmazni, mint megtenni. Idegen országban még párban is nehéz kiválasztani egy megfelelő helyet, de mi ötön lévén, ez csak hatványozódott. Képzelhetitek, hogy amelyik hely egyikünknek tetszett, az valaki másnak nem, s mikor az mutatott egy lehetséges éttermet, egy harmadik vétózta meg.

osaka Dōtonbori folyó és utca japán polipos fasirt

Közben elértük a keresett Dōtonbori utcát, amely aztán tényleg nem diszkrét bájáról híres. Épp ellentkezőleg. Az az épület, amelyen nem volt legalább egy embernagyságú rikító dombormű, villogó fényreklám vagy tizenöt hirdetés, abszolút kivételnek számított a sorban. Sárkányok tekeregtek a homlokzaton, polipok hirdettek Isten tudja mit, s még a lampionokon is promóciók voltak olvashatók. Ez volt az oszakai Times Square, ahol ha nem hirdetsz, nem is létezel, annak ellenére, hogy ha hirdetsz, sem látják, annyira reklámoktól zsúfoltak az épületfalak.

Bevásárlóutca és szórakozóközpont egyszerre, vacsorázóhely, pénz és idő k(/t)öltő. Dōtonbori-gawa, vagyis Dotonbori-folyó két partja nézett ki a legimpozánsabbnak, s talán a legízlésesebbnek is. Sétálóutca övezte mindkét felén, fákkal, padokkal, s mintha az üzletek is kevésbé hivalkodóak. Ezzel szemben a párhuzamos üzletutca mindennek ellentéte volt. A fedett sétány minden irányból rikító figyelemkeltő hirdetésekkel bombázta a járókelőket, ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel, hogy költeni nem fogsz. Egy utcai árus ételstandján, egy ruhásüzletben vagy miniont kiadó gépnél csak otthagysz valamennyi jent.

japán játékautomata Dōtonbori utca Osaka

Találtunk végül egy olcsóbbnak, helyinek és üresnek tűnő kicsiny étkezdét a folyóra nyíló kilátással, s előzetes feltevéseink olyannyira beigazolódtak, hogy a szakács/pincér egyáltalán nem beszélt angolul. Olyan szavakat értett, hogy chicken meg water, de a menűből mutogatással kiválasztott rendelést már nem volt képes pontosan lejegyezni. Így történt, hogy egy pontosan érkező kör sake után előbb egy tányér, majd másik kettő érkezett, a kért és elmutogatott villát kanalat is meghozta a kötelező pálcikák mellé, de a rendelés további részét hiába vártuk. Mikor rákérdeztünk végre, derült ki, hogy azt gondolta, öten csak három adag ételt rendeltünk, így szándékában sem volt többet hozni. De legalább a sake finom volt.

Végre tele hassal, a látványos naplementét megcsodálva, a híres Dōtonbori üzletutcát kipipálva következő úticélunk, Kiotó felé vettünk magunkat. Hazaszaladtunk a bőröndjeinkért, és az utcánk előtt még egy utolsó meglepetésben részesített Oszaka. Díszített, kivilágított szekér haladt szembe velünk, amelyet tucatnyi fehér harisnyás férfi húzott dobpergéssel kísérve. Hogy ez milyen esemény vagy fesztivál-megmozdulás lehetett, nem tudjuk. De az érdeklődésünket látó résztvevők kedves invitálása, hogy nyugodtan segítsünk be, megvilágította a szívünket, mint a lámpás a hétköznapi, esti utcácskát. Így búcsúztunk Oszakától.

osaka Dōtonbori utca éjjel osaka szekérhúzó ünnep