Utat Mutat

Just another WordPress site

Thaiföld / utazás

Nulladik nap, avagy miért éppen Thaiföld, valamint az utazás örömei

Itt ülök a tizenhatodik emeleten az ágyban, előttem egy csodálatos kilátás: Bangkok felhőkarcolói, házai, trópusi növényzete. És mivel sokan kértétek, hogy osszam meg utazásunk izgalmait veletek, elhatároztam, hogy megírom nektek.

IMG_20140626_124452 IMG_20140629_171648 IMG_20140629_171148

Először is tehát, miért Bangkok? Mikor nekifogtunk keresgélni egy megfelelő helyszínt nászutunknak, már eleve tudtuk, hogy nem akarunk egy pihentető napos-tengerpartos nyaralást. Olyan helyre akartunk menni, amely meghökkentő, idegen, felfedezésre vár. Na jó, ebből is egy turistákra optimizált verziót választottunk, hiszen nem Kambodzsába vagy a Himalájákra utaztunk, de azért meglepetés akadt így is elég.

Már az ideút is meglehetősen göröngyösen indult, kezdve azzal, hogy az esküvő utáni reggelen a férjem elhatározta, hogy menjünk mégis aznap, ezért gyorsan körbejártuk a várost, hogy kifizessük a beszállítókat, fotóst, zenészt, cukrászdát stb. majd két óra pakolás után irány Budapest! Onnan indult ugyanis a repülőnk, igaz, hogy csak pár nap múlva, de a sietős csomagolásnak megvolt a hatása: olyan alapvető dolgokat hagytunk otthon, mint a gyógyszerek – amelyekre, mint majd később kiderül, igenis szükségünk lesz a világ túlsó felén.

Budapest gyönyörű volt, ismert, könnyű, befogadó. Ezért annál nagyobb sokk fogadott, amikor ideértünk, ebbe a teljesen másfajta civilizációba. Habár bemelegítésnek ott volt Moszkva, ahol át kellett szálljunk, és már kezdett elhagyni az otthonos Európa érzése.

A moszkvai átszállást már eleve kissé idegesen vártam a bürokrácia mindenhatóságáról és az átlagember igazáról hallott rengeteg történet után – meg hát a több, mint ötven év államszocializmus sem tette túlságosan reménytelivé a találkozásunkat. Ugyan nem léptünk ki a repülőtérről, a fellegekből látott város viszont elbűvölt. Mindenhol kis városrészek rengeteg fenyőerdővel körülvéve. A természet és a civilizáció harcában, úgy tűnik, ez utóbbi még nem kerekedett fölül. Nyugatinak tekintve magunkat, állandó értetlenséggel néztük az angol feliratok – ha nem is teljes hiányát, de – ritka voltát, a megmagyarázatlan várakozásokat, meg hogy eleve nem nagyon érdekelt senkit, hogy mi is lesz velünk, utasokkal.

A repülő viszont nagy volt, igazi nemzetközi, országokon átívelő Airbus A330, s habár helyjegyünk nem egymás mellé szólt, elhatároztuk, hogy kezünkbe vesszük a sorsunkat, s kihasználva, hogy a mellettem levő szék még nem volt elfoglalva, Szabi átült mellém. Ezt az önkényességet senki nem kérte rajtunk számon, mégis igazi rosszfiúknak éreztünk magunkat tőle – egész addig, amíg meg nem jelent a Rocknrolla.

A Rocknrolla a Guy Richie hasonló című filmjének (magyarul a Spíler név alatt futott) egyik leginkább badass karakterére hasonlító egyik utas volt, akit lenyűgözve figyeltünk már attól a perctől kezdve, hogy bejött magas, sovány, jóképű lezserségében – kézen vezetve a kislányát. Első dolga volt, hogy a középső négy ülésről kikergette a pasast, aki a felesége mellé ülve elfoglalta a harmadik ülést, majd letette a saját csaját, a gyerekét, ő meg két sorral előrébb végigfeküdt az akkor még teljesen üres soron. Csak bámulni tudtuk.

A párja egy fáradt, kedves arcú szőke hölgy volt a húszas éveinek elején, akin a vagányság csak a végig az arcába hulló frufruja (breton, erdélyiek) és a tréning (melegítő) alsó-felső kombinációján nyilvánult meg. A három-négyéves kislány pedig egy angyal volt: szőke, csendes, mosolygós, aki egyből folytatta a tablettjén levő rajzfilm nézését, és el volt ragadtatva a légikísérőtől kapott kifestőstől. Amikor pedig nyűgős kezdett lenni, no nem annyira, mint az elől ülők gyereke, aki szinte végig nyafogott vagy sírt valamiért, a Rocknrolla felkapta, olyan energikussággal, hogy már egész rosszra számítottunk, kiszedte a székből, maga mellé ültette a másik sorba, és a nyafogás egyből megszűnt. Ez aztán a nevelés! Nem csoda, ha a tinilányok a rosszfiúkra buknak, mikor ez a vagányság még a pelenkásoknál is beválik!

A következő jelenetben arra lettünk figyelmesek, hogy a mellettünk ülő fiatal lányok eggyel hátrább ülnek, hogy a Rocknrolla, aki eddig már szépen kipihente magát az egész soron végigfeküdve, végre egyesíthesse a családját, és a saját üres sora mögé fektethesse kislányát, amíg ő a feleségével filmet néz majd. Már csak a cigi hiányzott a szájából, hogy komolyabb szerekről ne beszéljek – de ni, az ott egy elektromos cigaretta, amely, noha szintén tilos a gépen, mivel kevésbé zavaró a többi utas számára, úgy látszik, nem keltette fel a légikísérők rosszallását – vagy csak nem mertek szólni a tulajdonosának.

Ebből is látszik, milyen sok időnk volt a gépen! Vacsoráztunk, filmeket néztünk (wow, a Walter Mitty egész ügyes alkotás, ki sem néztem volna Ben Stillerből a rendezését), még aludni is megpróbáltunk, habár állandóan felköltöttek, hogy figyelmeztessenek a turbulenciákra. Pedig ha nem érzed, minek figyelmeztetni, ha pedig megéreznéd, akkor úgyis megkapaszkodsz. Aztán végre megérkeztünk. És innen már egy másik blogposztot érdemel a sztori.

Leave A Comment