Szubjektív útleírás a világ körül
Ciprus, mint fontos földközi-tengeri kikötőpont, nagyon ki van téve az elemeknek, legyenek azok időjárási, vagy történelmi viharok. Mindennek a történelmi örökségnek lépten-nyomon az emlékeibe botlunk. De sehol sem csapja meg annyira a mit sem sejtő látogatót a memento mori, semmi sem illusztrálja jobban az elmúlás kérlelhetetlen erejét, mint Famagusta valamikori dicsőséges romjai.
Manapság leginkább a Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztiválról híres, valamikor azonban Karlsbad néven Európa egyik legjelentősebb gyógyfürdőközpontjának számított. Fénykorában, a 19. században, gyengélkedő monarchiabeli grófnők, a kemény tél elől menekülő orosz hercegek, vagy a lányaikat a jó társaságba beházasítani óhajtó milliomos gyárosok kedvelt üdülőhelye volt.
A lengyel kastély meredek, néhol kopár várfalai, titokzatos, intrikákkal és politikával teli légköre mindannyiunkat lenyűgözött. De még inkább idegenvezetőnk, a szintén lengyel Piotr előadása, aki megdöbbentően jól beszélt magyarul, és rendkívül szórakoztató volt. Nélküle Ksiaz csak egyike lett volna a sok szép közép-európai várak egyikének. Vele, életreszóló élmény és felejthetetlen szállóigék sorozata.
Következő célpontunk – már egyre kevésbé meglepő módon – újabb országban fogadott. Héj, ez az Európai Unión belüli szabad közlekedés nem is olyan rossz dolog! Észre sem vettük, s már Lengyelországban voltunk, s ahogy a történelmi hátterét hallgattuk Szilézia tartománynak, feltűnt, hogy a határok az idők folyamán sem voltak annyira kőbe vésve: a város és környéke volt…
Teljesen eltérő világ fogadott második állomásunkon, az UNESCO Világörökségi listás Lednice-kastélynál, amely utunk immár negyedik országában várt ránk, Csehországban. Szinte hallottam a Downton Abbey főcímdalát, láttam magam előtt a csengőt, amint valamelyik arisztokrata családtag meghúzza, s az összes többi hétköznapi, színfalak mögött történő részletet, amelyek elvégzésével indul egy kastély napja. Kivéve, hogy már több mint…
Szuper-részletes japán beszámolóink után újra Európából jelentkezünk, méghozzá egy közép-európai körútról. Ebbe az eredetileg turizmusszakos egyetemistáknak szánt tanulmányi útba úgy kerültünk be, mint Pilátus a credóba, de a lényeg, hogy voltunk, láttunk, és klassz volt. Valamint hogy meg fogjuk írni! Bevezetőnek annyit, hogy kevésbé ismert (általánosan, de számunkra kifejezetten) városok, várak és természeti parkok mellett…
Visszaszámolva az Egy gésa emlékiratai filmben szereplő kiotói helyszíneket, természetesen a Fushimi Inari narancs torii kapui sem maradhattak ki a listából, Arashiyama bambuszligete és (érthető módon) a Gion-negyed mellett. Hátra van még a Kiyomizu-dera, amely szintén szerepel pár vágóképben, és ígérem, sorra fog kerülni. Nem volt feltétlenül célunk a film által megörökített helyeket meglátogatni, de…
Másnap elénk állt a nagy dilemma: mit is nézzünk meg e rövid idő alatt. Viszonylag gyors keresgélés után, enyhe sértődés és kiegyezés közjátékával (ki mondja meg, hova menjünk stb.) végül megkerestük a térképen az egyik leggyakrabban látogatott kiotói helyszínt, felültünk a buszra, és az őszi napsütés melege alatt meglátogattuk. Nem volt egy nagy hely. Egy parknak…
Végre megérkeztünk Kiotóba, utazásunk igazi célpontjába. Kiotó az ország egyik leghíresebb városa, egyike a keveseknek, amelyeket nem bombáztak földig az amerikaiak (igen, Japánban az amerikaiak a gonoszok voltak, nem a megmentők) a második világháborúban. Kiotó, a legrégibb, a legelegánsabb város, a királyi város, mely ezer évig volt az ország fővárosa, s ahol még ma is…